Még mindig csapkodnak kicsit a baloldal környéki öregezés hullámai, eddig kibírtam csendben, de most úgy döntöttem, mégiscsak elmondom a magamét. Nem mintha sok közöm lenne hozzá, hiszen sem ifjú, sem vén nem vagyok. De hát a kibicnek semmi sem drága.

Nem mesélem el az előzményeket Prinz Dánieltől a szockó exszóvivő Török Zsolton át Friderikusz Sándorig, Mihancsik Zsófiáig és a többiekig, a lényeget anélkül is ismeritek. A lényeg, hogy jöttek fiatal, illetve viszonylag fiatal emberek, akik azt mondták, menjenek a fenébe a nagy megmondók szerepében évtizedek óta tetszelgő liberális értelmiségiek, dugják fel maguknak a tanácsaikat, ne prókátorkodjanak fogatlanul, tűnjenek el a balfenéken, hagyják, hogy a szociáldemokrácia és a szabadelvűség nélkülük építse újra önmagát.

Advertisement

Legalább két okból berzenkedhettek ezek. Egyfelől, mert mindenki úgy tudja, a széles baloldali összefogást, ami súlyos pofonba torkollott április 6-án, nem kis részben ezeknek az idős tekintélyeknek a szavára hozták össze. Másfelől, mert a bukás után is nap mint nap bukkant fel itt, ott, mindenütt Kondrád György meg Heller Ágnes, hogy többek közt elmeséljék, milyen főpolgármester-jelölt mögött kellene felsorakozniuk a demokratikus erőknek.

Nekem aztán semmi bajom azzal, ha Heller Ágnes vagy Konrád György mond valamit – bármit – az ATV-ben vagy a Magyar Narancsban, de immár kezdem érteni, hogy a szanálásra szoruló baloldal tájékán újabban miért váltanak ki indulatokat az üzeneteik.

Pláne okosabb lettem, amikor elolvastam tegnap a Népszabadságban Vári György témába vágó újságcikkét. Azt veti fel, hogy nem a konkrét személyeket – azt a másfél tucat tekintélyes bölcsészt – kellene nyugdíjba küldeni, valójában a közéleti értelmiségi szerep avult el végérvényesen. Annak az attitűdnek fellegzett be, amely úgy tudja magáról, hogy mindenhez ért – a politikához különösen –, ennélfogva mindenbe joga van beleszólni, puszta tekintélye folytán elvárhatja, hogy véleményét megfontolják, tanácsait megfogadják, javaslatait végrehajtsák.

Advertisement

A rendszeres aláírókra – gyönyörű műfaj ez valóban – utalva azt mondja: "A petíció és a nyílt levél nem érvel, hanem megmond, remélt hatását nem is szövege, hanem aláíróinak szellemi súlya hivatott biztosítani. Mélyen antidemokratikus műfaj." Aztán elveri a port Konrádékon, mondván, nem veszik észre, hogy a harmadik magyar köztársaság végérvényesen megbukott, ergo másmilyen stratégiákban, magatartásformákban, megközelítésmódokban kell gondolkodni, ahol már nem a megmondás, hanem a javaslattétel és a részvétel a kulcs. A politikai fantázia újjáélesztésére van szükség, tapint a lényegre.

Stimmel. Mindazonáltal továbblépnék egyet, vagy ha nem tovább, akkor így oldalra.

A helyzet ugyanis szerintem az, hogy nem Heller Ágnes vagy Konrád György nem veszik észre. Pontosabban, nemcsak ők nem veszik észre. Nem ők azok, akik erőszakkal beveszik a tévéstúdiókat, esetleg zaklatják az újságírókat, hogy ugyan már, hadd mondhassák el – a valóságtól gyakran elrugaszkodott – véleményüket Magyarországról, Orbán Viktorról, Mesterházy Attiláról. Nem ők a hibásak ebben elsősorban.

Ezzel szemben az vált parodisztikussá, röhejessé, hogy a tekintélyes értelmisikkel mint holmi bunkókkal hadonásznak még mindig. Oda-oda csapnak rendszeresen a rosszalkodó mucsaiak – ezúton kérek elnézést az egész emberiségtől amiatt, hogy leírtam ezt a szót – fejére, akik ettől kötelesek volnának azonnal meghunyászkodni.

Igen, Heller Ágnes vagy Konrád György – vannak, voltak még más nevek is bőséggel, azért ismételgetem pont őket, mert mostanában elsősorban róluk volt szó – tökéletes bunkó volt hosszú-hosszú időn át. Jött a külföldi sajtó, megkérdezte őket, lecsapott velük. Felemelte a hazai sajtó a telefont, beszélgettek, lecsapott velük. Ereklye? Piff.

Ez az, aminek tényleg kampec. Nem azért, mert butaságokat beszélnek, hanem azért, mert amit mondanak, annak nincsen már semmi súlya és jelentősége. Hatása főként nincsen. Hogy nem feltétlen bírták követni maguk körül a világ változásait, az sem kizárólag az ő hibájuk, de az százszorosan nem, hogy sokan az idők másmilyensége és a hozadék semmivé zsugorodása ellenére továbbra is Konrád-bunkókkal szeretnének hadonászni. Közben észre sem veszik – vagy rohadtul cinikusak –, hogy ők csinálnak bohócot jóravaló idős emberekből.

Advertisement

Álságos és visszatetsző dolog ez, higgyétek el. Nem kéne így piszkálgatni, már-már nevetség tárgyává tenni tisztességes, kerek, figyelemre méltó életműveket.