Azon kívül, hogy izzadsz. Hogy a túróba lehet egy ilyet túlélni?

Egyszer még gimnazista koromban a Kelenföldi pályaudvaron elkapott egy hittérítő, és mivel 15 percet kellett volna várnom a vonatomig, inkább hagytam, hogy mondja a dolgait. Kiterítette az Őrtornyokat a karjára és megkérdezte, hogy melyik tetszik nekem a legjobban. Már akkor is volt érzékem a giccsművészethez, úgyhogy azt mondtam neki, hogy az, amin Jézus tereli az embereket, mert az nagyon látványos. A hittérítő bácsi erre azt mondta, hogy nagyon jó választás, ez pont az armageddonról szól, amit nem úgy kell elképzelni, mint a filmben, hanem valami egészen más.

Szerintem az Őrtornyos bácsi a Negyven Fokos Magyarország hétvégéjére gondolt.

De hogy lehet ilyet kibírni? Ti hogy csináljátok?

EGÉSZ NAP A LÉGKONDIS LAKÁSBAN RAJOSKODSZ

Gratulálok neked, te vagy az élet császára.

JÉGAKKUVAL TAKARÓZOL

Mint ahogy a világvégevárók elkezdték 2008-ban venni a konzerveket, én már februárban elkezdtem PET-palackokban vizet fagyasztani, hogy ilyenkor csak elő kelljen kapni és magadra tenni.

PLÁZÁBAN LÓFRÁLSZ REGGELTŐL ESTIG

Egy idő után úgyis olyan lesz a hangulat, mint az eredeti Holtak hajnalában, benn lesz egy csomó rendes ember, akik minden igyekezetükkel próbálják megakadályozni, hogy bejussanak a hőségtől megrottyant agyú zombik. Meg egy plázában 13 év felett kicsit nehezebb elfoglalni magad.

VÍZPARTRA MÉSZ

Tegnap fél 4-kor a belvárosban úgy tudtunk autóval közlekedni, mintha vasárnap hajnali fél 6 lenne, szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem leszel egyedül.

FELKÖLTÖZÖL BAZ MEGYÉBE

Az idokep.hu előrejelzése szerint szinte csak ott nem lesz a középhőmérséklet 25 fok felett. Vár téged a bogácsi kaktuszkiállítás!

JEGES FILMEKET NÉZEL

Végre most van értelme elővenni Robert Altman állítólag legrosszabb filmjét, a Quintetet, ami egy új jégkorszakban játszódik! Kedved van újranézni a Holnaputánt! Gyereked is van? Jégkorszak-maraton!

MEGHALSZ

Elfolysz, elporladsz, elégsz, semmi leszel, hamu a padlón, ahova megpróbáltál lefeküdni, mert ott jár a levegő, de nem jár a levegő, nem jár semmi, csak a hő, a mindent átitató hő.

Advertisement