A Szépművészeti múzeum eddig ismeretlen óriástermét jártuk be vasárnap délelőtt, ahol Balog Zoltán, és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos tartott sajtótájékoztatót. A tervek szerint öt év múlva adják át az új Múzeum negyedet a Városligetben, ami Budapest új, kultúrális és szórakoztató központja lesz. A sajtótájékoztatón szomorúan konstatáltuk, hogy Balog Zoltán zakója nagyobb, mint amit hordania kellene, ezért furán gyűrődik vállban, teknősbékapáncél-szerűen. Ráadásul ehhez egy méglelombozóbb gumitalpú cipőt húzott.

Az Ötvenhatosok terénél, és a Városliget területén épülő épületetegyüttesben az új Nemzeti Galéria, a Magyar Építészeti Múzeum, a Magyar Zene Háza, és a Ludwig Múzeum kap majd helyet a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti múzeum és a Nemzeti galéria gyűjteményének egyesítésével. Megújulhat az Állatkert, a Cirkusz, és a Vidámpark is.

Advertisement

Lesz sok munkahely, és rengeteg túrista is, akik majd özönlenek a nagyszerű szórakozási lehetőségekért. Addig is, képek:

Fotó: Nagy Attila/cink.hu