Mikor megírta az első cikkecskéjét a majdnem névrokonom, már szóltatok, hogy nocsak, de akkor még azt mondtam, várjunk kicsit, nézzük meg, mi sül ki ebből. Mostanra négynél tart, és már tudjuk, hogy elsősorban a mindenféle furcsa dolgok foglalkoztatják. Ilyenek az Albertek!

Amúgy teljesen el vagyok olvadva a megtiszteltetéstől – majdnem úgy, mint egyszer régen, illetve mint nem is olyan régen –, és nemcsak a szuper humoron nevetek önmagában, hanem azon külön is, hogy Mazda Albert már van a 444-en, Silly László pedig még nincsen!