Az egykori belügyminisztert az 1956 utáni megtorlások kapcsán háborús bűnökkel vádolják. A vád szerint részt vett az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának munkájában, és így a forradalmat erőszakosan megtorló karhatalom létrehozásában.

Az Ideglenes Intéző Bizottság közvetlenül irányította a Katonai Tanácsot, akik a sortüzeket elrendelték. Az ügyészség ezen kívül főleg olyan esetek miatt emelt vádat ellene, amikor egy bizonyos sortüzekről szóló jelentés ismeretében semmilyen intézkedést nem foganatosított a gyilkosok ellen. Ezek háborús bűnnek számítanak a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó genfi egyezmény alapján.

Advertisement

Biszku az '56-ot követő eredményesen irányított megtorlások után a párt Politikai Bizottságának tagja, majd 1957-től 1961-ig belügyminiszter lett. Több egyéb ügyben is eljárás folyik ellene, mint felbujtóként elkövetett kényszervallatás, jogellenes fogvatartás, hűtlenség és felségsértés, illetve a magyar állam területe ellen elkövetett felségsértés gyanúja miatt.

Skrabski Fruzsina és Novák Tamás 2010-ben készített egy dokumentumfilmet Biszku Béláról, aki most 92 éves. Szerintem ezek a bűnök nem évülhetnek el.