Egy új kampányban “27 ismert arc” meséli el, mennyire jó város ez. Köztük Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, a listát közzétevő magazint pedig ketten képviselik.

Az idén június 25. és 28. között újra megrendezik a Budapest Essentials városi fesztivált – koncertekkel és egyéb kulturális, illetve gasztroprogramokkal, kedvezményekkel. Én a tavalyi idején külföldön voltam, úgyhogy nincsenek saját emlékeim róla, de ez akár jó dolog is lehet.

Advertisement

A koncertek mondjuk jobban érdekelnének, ha lenne több olyan fellépő, aki még nem járt Magyarországon – La Roux és az Austra például még egy éve sincs, hogy Budapesten koncerteztek. De az, hogy a koncertek nem a megszokott helyszíneken vannak (hanem a Margitszigeten, a Vasúttörténeti Parkban, a Vásárcsarnokban stb.), pluszpont.

A fesztivál szervezői most a belföldi turizmus fellendítése érdekében elindítottak egy #köszibudapest nevű kampányt, “jellegzetes fővárosi karakterek” részvételével. Őket és a Viszlay Márk által készített fotóikat egy kiállítás és az InStyle mutatja be, és közben “Budapest legmenőbb arcaiként” hivatkoznak rájuk, ami azért vicces, mert ketten pont az InStyle-nál dolgoznak: Szűcs Péter főszerkesztő és Tankó Tekla fashion market editor. De hát ha tényleg menő arcok, akkor fölösleges szerénykedni.

Külön öröm, hogy a város egyik legmenőbb arca a fotókat bemutató kiállítást is megnyitó Szalay-Bobrovniczky Alexandra, de képviselik azért a friss és fiatalos Design Terminalt is (az utóbbi kommunikációs vezetőjét ráadásul egy nappal később tették hozzá), és a megszokott kúl arcok, mint Éder Krisztián, Szabó Kimmel Tamás vagy a toldis Csete Manek Gábor mellé becsempészték Bay Éva tévébemondót.

Fotó: Viszlay Márk