Az Exek és szeretők egy kedves film, de végig csak arra tudtam gondolni, hogy egyszer meg fogok halni.

Nem azért, mert a halálról, a betegségről, vagy az elmúlásról szól, hanem azért, mert James Gandolfini az egyik főszereplője. Gandolfini júniusban szívinfarktust kapott Olaszországban és egy római kórházban meghalt. 51 éves volt.


Miről szól: Eva (Julia Louis-Dreyfus) egy elvált masszőr, akinek az egy szál lánya nemsokára indul az egyetemre. Egy partin összetalálkozik az ugyancsak elvált Alberttel (James Gandolfini) és az igen, szintén elvált Mariannne-nel (Catherine Keener). Az előbbivel randizni kezd, az utóbbit pedig masszírozza, de közben kiderül a turpisság, hogy ők ketten is ismerik egymást valahonnan.


Amikor először megláttam Gandolfinit az Exek és szeretőkben, megzuhant a lelkem úgy, mint amikor egy régi családi videón meglátom a halott rokonomat. A fimben ugyanúgy néz ki, mint egész karrierje során, haja nincsen sok, a hasa hatalmas. Szuszog mint egy gőzgép, pislog mint egy kislány, mosolyog mint egy kisfiú és általában úgy viselkedik mint a világ legkedvesebb, legpocakosabb 51 éves embere. Az Exek és szeretők arról szól, hogy vannak neki rossz tulajdonságai is, például a guacamoleból kényszeresen kilapátolja a hagymát, meg képtelen suttogni a moziban, de akkor is egy szeretetreméltó maci. Annak ellenére, hogy Tony Sopranoként úgy gyilkolt embereket, ahogy mások almába harapnak, itt semmi nem látszik a fenyegető erejéből.

Advertisement

Amikor először feltűnik a filmben, annyira céklavörös az arca. Semmi másra nem tudok gondolni, mint hogy nemsokára meg fog halni. Tudom, hogy nagyjából kurucinfós huszárvágás halál és halál között különbséget tenni, de Paul Walker úgy halt meg, mint egy filmsztár. Gandolfini úgy halt meg, mint egy átlagember, aki nem figyel oda arra, mit eszik. Úgy halt meg, ahogy én fogok egyszer, ha nem hagyom abba a rendszeres burritózást. Őt nézni az Exek és szeretőkben olyan, mintha a jövő karácsony gonosz szelleme mutatná meg a lehetőségeimet.

A rőtvörös képére visszatérve, az első jelentében nem maratont fut, nem felülést csinál, nem a busz után rohan, hanem egyszerűen csak álldogál egy kertipartiban és örül, hogy odasétál hozzá egy nagyon kedves, korabeli, elvált nő. Gandolfini megválogatja a szavait, amikor beszélgetni kezd vele, a testbeszédét próbálja teljesen visszafogni, nem akar rossz mozdulatot tenni, csak jó benyomást, én pedig szurkolok neki, szurkolok rendületlenül, aztán már annak szurkolok, hogy egyszer felejtse már el a világ, hogy ő volt Tony Soprano, legyen már egy olyan szerepe egy filmben, amiért Oscart vagy valami New York-i kritikusi díjat megkap, aztán boldogan élhessen, annak a tudatában, hogy ő volt az az ember, aki tényleg elért mindent, most már éldegélhet egy kis kunyhóban Szicíliában, csak vigyázzon magával a nagy melegben.

Advertisement

Ezért szerencsétlen film az Exek és szeretők, mert képtelenség nem azért megnézni, hogy lásd utoljára James Gandolfinit. Ha nem ő játszaná a férfi főszerepet, nem is érdekelne annyira, a nőit alakító Julia Louis-Dreyfus is sokkal jobb a Seinfeldben és a Veepben, Gandolfini pedig minden másban. A rendező, Nicole Holofcener pár éve kialakította magának a saját kis tematikáját, a középkorú, fehér, felső középosztály problémáit, amivel én semmilyen szinten nem tudok azonosulni. Mondjuk nem is vagyok elvált asszony.

Az Exek és szeretők nem az a film, amit meg akarsz nézni, hanem az a film, amit meg tudsz a nagyszüleiddel is, ha egy kedves romantikus drámát kell ajánlani nekik az ünnepekre. Középkorú emberek középkorú problémákat oldanak meg, közben nem sértő zene szól, senki nem ránt a kamerán, senki sem ijeszt meg soha senkit. Még a viccek sem durvábbak egy két évtizeddel ezelőtti Füles-évkönyvnél. Megnézed, ahogy két felnőtt ember egymásra talál, aztán mindenki levonja magának a következtetéseket.

Az Exek és szeretők James Gandolfini utolsó előtti filmje, az utolsó, Animal Rescue címűt jövőre mutatják be.

Fotó: outnow.ch