Az Apple-halálcsillag ennél azért átgondoltabb bulinak tűnik

Az Apple-halálcsillag ennél azért átgondoltabb bulinak tűnik

Villantós? Értelmetlen? Pénzelbaszás? Ezek közül egyik sem, de arra én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy fognak majd keveredni a dolgozók egy gigantikus üvegtóruszban.

Egyrészt nem villantós. Ahhoz, hogy villantós legyen, látszódnia kéne, de ez olyan lapos lesz – mindössze négy emelet magas, mint egy pesti bérház –, hogy egy mellette futó útról még csak meg sem fogod tudni mondani, hogy ott van. A Burzs Kalifa, az villantós, konkrétan egy nagy arab fasz, teljesen ellentmondva a felhőkarcoló értelmének, amit azért talált fel az emberiség száz éve, mert nagyon sokan szerettek volna Manhattanben lakni, ahol nagyon kevés a hely. A Burzs Kalifa környékén pedig nemhogy hely van, hanem minden helyek helye, a Rúb al-Káli sivatag, aminek a neve nem véletlenül jelenti azt, hogy az üres negyed, mert nincs ott semmi. A Burzsot nem láttam még a levegőből, de a Dubajhoz hasonló elhelyezkedésű katari fővárost, Dohát, már igen, és elég röhejes a tengerparton ágaskodó felhőkarcolók sora, miközben ott terpeszkedik mögöttük a lapos, üres, építkezésre tökéletesen és olcsón alkalmas sivatag. Ha már modern, reprezentatív vállalati központhoz kell hasonlítani, akkor a leendő Apple-halálcsillag egyetlen párja a McLaren székháza a dél-angliai Wokingban, a McLaren Technology Centre, ami szintén lapos, szintén nagyon drága volt, szintén nagyon menő, és szintén Norman Foster tervezte:

Az Apple-halálcsillag ennél azért átgondoltabb bulinak tűnik

Másrészt az Apple jelenlegi székháza egy csomó széttagolt épület, ami a kilencvenes évek elején épült, akkor, amikor az Apple épp kezdett lassan beleállni a földbe. Azóta egy kicsit megváltozott a cég, meg az is – szerencsére –, ahogy a szellemi munkát végző emberek közösen dolgoznak. A Gawker irodája se úgy néz ki, hogy pár éve dolgoztunk itt heten egy nyolcvan négyzetméteres lakásban, majd kivettünk hozzá még a gangon négy másikat.

Harmadrészt ötmilliárd dollár rengeteg lenne, ha a magyar kormányra kéne bízni, de itt egy olyan vállalatról van szó, ami százmilliárd dollár körüli készpénztartalékkal rendelkezik. Készpénzzel, nem vagyonnal. Ennek az öt százalékát költik majd el kecóra. Elképzelhető hasonlattal: ez olyan, mintha egy negyvenmillió forint megtakarítással rendelkező, jól kereső, adósságot maga előtt nem görgető ember venne magának kétmillió forintért egy kényelmes kisautót, amivel munkába jár. Több, mint amennyi pénze a legtöbb embernek ilyenre van, de a pénzelbaszó akciótól elég messze van.

Ami tényleg érdekes, hogy egy ilyen tóruszban milyen lesz dolgozni, mert első ránézésre tényleg ellentmond annak az irodatervezési gyakorlatnak, amit Jobs a másik cégénél, a Pixarnál is bevezetett, hogy az emberek akarva-akaratlan összefussanak egymással napközben. Egy tóruszban alapból az emberek felét még akkor sem fogod látni soha az életben, ha az egész épületben egy piszoár lesz csak. Ebből a szempontból leginkább a Pentagonra hasonlít, és ha egy épületből következik az ott végzett munka színvonala, akkor tényleg elég aggasztó lesz a helyzet. Mondjuk egyrészt lehet, hogy úgy szervezik majd a munkát, hogy ezt a problémát áthidalják (nem tudom, hogyan!), másrészt Magyarországról állítólag elképzelhetetlen a Szilícium-völgy balzsamos, kínosan kellemes klímája, úgyhogy simán lehet, hogy Magyarországon nem működne egy ilyen csillagkapu, mert az év felében a közepe egy ködös-sáros Népliget lenne, Kaliforniában meg lehet, hogy januárban is kellemes lesz kiülni oda és beszélgetni, dolgozgatni.

Ami biztosnak tűnik, hogy Markó Ferkónak, aki szerint „kurva jó lesz húsz év múlva nézegetni a képgalériákat a már rég csődbe ment Apple elhagyott és pusztuló székházáról”, valószínűleg máshova kell majd utaznia érdekes romokat nézegetnie.

1
Az eredeti posztot írta: Szily László / Cink

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

Megőrült az Apple, és 5 milliárd dollárért épít egy gyűrű alakú űrállomást székháznak. A megalomániás Burzs Kalifa, a világ legmagasabb felhőkarcolója 1,5 milliárd dollárba került.

Minden cég életében eljön a pillanat, amikor értelmetlenül nagyot költenek valami villantós irodára/bemutatóteremre/székházra. Az Apple minden elképzelhető szempontból a világ egyik legmenőbb cége évek óta, óriási pénztartalékokkal. Az Apple alapítói és vezetői sci-fiken felnőtt geekek. A cég alapfilozófiája, hogy a látvány bármi pénzt megér. Teljesen logikus tehát, hogy az egyetemes vállalattörténet egyik legnagyobb és legstílusosabb pénzelbaszó akciójának keretében építsenek egy gyűrű alakú űrállomást, pontosabban egy marsi kolónia makettjét, székháznak.

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

Az 5 milliárd dollár, amibe az egész gyarmat a mostani becslések szerint kerülni fog, a központi űrállomáson kívüli épületekkel, a föld alatti úthálózattal és a mesterséges erdővel együtt, nehezen felfogható összeg. Egy kis lélegeztetőgépezés, hogy plasztikusabb legyen. Az utóbbi tíz év kilométerenkénti átlagárát nézve ennyiből több, mint 550 kilométernyi autópályát építenének Magyarországon, a lopásokat is beleszámolva (ez durván a Budapest-Trieszt távolság) vagy kijönne belőle majdnem 36 Művészetek Palotája teljes berendezéssel.

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

A projektről nagy vonalakban évek óta lehetett tudni, de most publikálták az első adag rendes látványtervet, amiből végre konkrétabban el lehet képzelni, milyennek álmodta Steve Jobs a tökéletes irodaházat, ez ugyanis az ő terve volt persze eredetileg. Maga az építész a brit megasztár, Norman Foster volt. Jobs azonban olyan mélységig részt vett a tervezésben, hogy önmagát nem Foster megrendelőjének, hanem a csapata tagjának nevezte.

Külső és belső terekrűl is vannak friss grafikák, igazából egyelőre pont magukról az irodai terekről nem.

Az egész tényleg olyan, mintha egy leeendő bolygókolonizáció lakó- és munkaegysége lenne, csak le kéne fedni. A 13 ezer itt dolgozó lakni most még nem fog benne, de ez már csak részletkérdés. A központi épület egy gigantikus gyűrű, a belsejében mesterséges parkerdővel. Már maga a gyűrű is hihetetlenül nagy. A 260 ezer négyzetméternyi alapterület majdnem akkora, mint a Kreml területe. Nem a Kreml épületeié, hanem a teljes, fallal körülzárt teleké. Ha irodaházhoz akarjuk hasonlítani, a legendásan óriási Pentagonban 340 ezer négyzetméternyi iroda van.

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

A cég kétezer legmagasabb beosztású autósa egy dizájnolt alagútba hajtva, föld alatti útrendszeren közeltheti meg a Gyűrű magja alatti kétszintes mélygarázst. A másik tízezernek a kívülről növényzettel és napelemekkel borított parkolóházak maradnak. Arról még nincs hír, hogy a parkoló és a Gyűrű között mágnesvasúttal, jetpackkel vagy antigravitációs hámokkal fognak-e közlekedni a munkavállalók. A cég a buszhálózatot is üzemeltet majd a környéken a dolgozók begyűjtésére.

Itt vannak az első képek az Apple-központ mesterséges paradicsomából

A Gyűrűn belül hatalmas gyümölcsösökből, ligetekból és tisztásokból álló paradicsomban ebédelhetnek és ücsöröghetnek az Apple-ösök. És tényleg el fogják sütni azt a faviccet, hogy almafából lesz a legtöbb. De lesz cseresznye-, szilva-, barack- és oljafaliget is. A Gyűrűn kívül is édenkert lesz, néhol sűrű erdővel, hogy ne lehessen belátni, néhol hatalmas tisztásokkal. Itt lesz még pár kisebb épület elszórva, munkahelyek is, de lesz üvegfalú konditerem is. A legjobb ötlet, hogy az újságírókat nem engedik be a központi bázisra, hanem egy mutatós üvegufó alá, egy földbe rejtett előadóterembe száműzik őket.

Mondanom sem kell, hogy az épület annyira környezetbarát lesz, hogy talán pár új fajt is fog teremteni évente.

Az egész tervben van valami félelmetes: a jelenleg leginkább gigaparkolók betonjával és régi irodaépületekkel borított óriástelken sokezer fa ültetésével rekonstruálni fogják annak a környéknek a jellegzetes növényzetét, ahol Steve Jobs felnőtt, vagyis a tölgyes-gyepes szavannát. Ez már inkább kísérteties, és nem azért, mert Jobs már halott.

És persze már most megy a fotelkommentelés arról, hogy ez a gyűrű alakú irodaszerkezet nem lesz-e óriási szopás. Jobs egyébként inkább az olyan elrendezést szerette, hogy az irodaépület közepén legyen valami nagyobb tér, ahol kisebb-nagyobb csoportokban összegyűlhetnek a dolgozók mitingelni. Itt nem lesz közepe a háznak, vagyis az Édenkert lesz ott, de az mégsem alkalmas ilyenfajta agórának. Dögleni annál inkább. És akárhogy keringenek, mint a dervisek, az emberek jó része mindig rohadt messze lesz, a gyűrű túlfelén. Az Apple vezetői erről azt ismételgetik, hogy ez egy gyaloglós irodaház lesz, ahol állandóan mozgásban lesznek a kollégák.

Az engedélyeket nemrég kapták meg, 2016-ban tervezik a beköltözést.

(via wired)

1 Válaszolj!