A szürke ötven árnyalata című akármit olvasatlanul is óriási divat gyűlölni, és a belőle készült film is jó előre megosztotta az embereket. Én is úgy készültem a moziba, hogy végre őrjönghetek egy jót. De keservesen csalódtam. Olyan jó lett volna a film? Nem éppen.

(Mondom előre: lesznek szpojlerek.)

Nem is tudom, pontosan mire számítottam – talán valami megbotránkoztatóra, vagy mondjuk megbotránkoztatóan rosszra –, de ennél unalmasabb, érdektelenebb és gyávább két órára semmiképp. Két dolog hozhatott volna lázba: a történet és a szex. De nem: mindkettő szürkébb még a szürkénél is. Értitek.

A sztori: a két végtelenül lapos és ellenszenves főszereplő, az egyetemista Rút Kiskacsa és a milliomos Férfias Férfi megtetszenek egymásnak, és belekezdenek valami se veled, se nélküled kapcsolatba. Próbálnak alkalmazkodni egymáshoz – Anastasia bizalomra, romantikára vágyik, Christian viszont birtokolni akarja őt, dugni akar, fájdalmat akar okozni neki. Miközben ezen szenvednek, a film az ezermilliószor látott hollywoodi sablonokkal dolgozik: drága ajándékok, giccses randik, miért-akarsz-megváltoztatni viták, féltékenység és ilyenek váltják egymást.

Advertisement

A happy end végül elmarad: nincs nagy egymásra találás, nem illenek össze. A csaj nem jön rá, hogy élvezi, ha ütik, a milliomos sem tárja fel sebzett szívét, és helyezi azt a lány gyógyító kezeibe. Anastasia az első komolyabb verés után a sarkára áll, elküldi Christiant az anyjába, a film véget ér. Ennyi. Akár tetszhetett is volna ez a teljesen antikatartikus, de egészséges és valóságszagú befejezés, ha nem tudnám, hogy a sztorinak van folytatása.

A beígért szexuális durvulásról, amire mindenki kíváncsi, annyit: a komoly verés abból állt, hogy Christian hatszor ráhúzott a lány fenekére egy övvel, ő pedig számolta, és sírt. Ez a film legvége volt, az a pont, amit meg sem próbáltak már erotikusan ábrázolni. Korábban BDSM címén kikötözés, fenekelés és jégkockás játszadozás volt, semmi olyan dolog, aminek köze lett volna a fájdalomhoz vagy a megaláztatáshoz, ráadásul ezek is visszafogottan ábrázolva. Orális szexet is csak Anastasia kapott – aki a film elején még szűz, de nem sokáig! –, és akkor is illedelmesen az arcán maradt a kamera.

Advertisement

Azok, akik a BDSM-szubkultúrában mozognak, bizonyára könnyesre röhögik magukat ezen. Én csak ültem, és azon agyaltam, hogy A szürke ötven árnyalata a huszonegyedik század legnagyobb médiahekkje lehet: ezeknél érdektelenebb, erotikátlanabb és visszafogottabb szexjeleneteket kevés filmben lehet látni. A sötét, durva és szexi filmként reklámozott akármiben, aminek az elején szigorúan ott a 18-as karika, még nemiszervek sincsenek, csak egy hangyányi fanszőr. Ennél a lapozgatós szexkönyv is izgalmasabb volt.

A filmet a magyar szinkronszínészek próbálták megmenteni, és a durva kifejezések és suta fordítások teljesen érzelemmentes felolvasása legalább viccesre sikerült. Hangosan nevettem például, amikor Kriszcsön milliomos halálosan komoly fejjel kimondta, hogy:

Én nem szeretkezek. Én baszok. Keményen.

Vagy amikor a bamba egyetemistalány a korbácsokkal, bilincsekkel, kötelekkel teli vörös szobában rákérdezett:

Szadista vagy?

Szóval, a legnagyobb sajnálatomra a film nem az a fajta bénaság, hogy haha, jót lehet röhögni rajta, hanem az a másik fajta bénaság, hogy nem érdekel. Teljesen unalmas, ugyanolyan gagyi, mint az összes többi fröccsöntött-romantikus tömegfilm. Sőt: azokkal ellentétben ettől aztán nem féltem sem a kislányokat, sem magányos nőket.

Képtelen vagyok elhinni, hogy emberek ettől butulnának el, támasztanának irreális elvárásokat, akarnak belekóstolni a durva szex világába, vagy akármi. Ennek az egész Szürke-jelenségnek nagyobb a füstje mint a lángja. Azaz akkora a füst, hogy nincs is láng.

Ja, és ha mégis nevetni akartok, inkább nézzétek meg még egyszer az Alkonyatot, vagy ezt a remek paródiatrailert.

(A szürke ötven árnyalata holnap kerül a mozikba)