Nem én – engem a faliújság közelébe sem engedtek iskoláskoromban –, hanem Sztaniszláv András, aki a HVG főszerkesztője lett volna, ha vállt vállnak vetve meg nem puccsolják őt a nyomtatott és az online szerkesztőség dolgozói. A PR-os jelölttel a Kreatív csinált interjút.

Amelyből kiderül többek közt, hogy Sztaniszlávot nem a mindenható Szauer Péter kereste meg, hanem fejvadászokra bízta a feladatot, ez engem eléggé meglepett, bár simán lehet, hogy csak nem értek a főszerkesztő-kiválasztáshoz. A kinevezése előtt elbukott jelölt egyébként nem dühös vagy csalódott, hanem leginkább szomorú, mégpedig amiatt, hogy nem tudta végrehajtani a feladatot, amire a HVG-nek szüksége van. Ezenfelül a reputációs károkkal is tisztában van, amik érték, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy:

De értem, hogy a sajtó így működik: botrányt kell csinálni.

Ezenfelül a sajtó szerinte még így is működik:

Külföldön azt látom, hogy nagyobb szerkesztőségek is sikeresen meg tudtak oldani nemcsak szervezeti, hanem tartalmi modernizációt is. A vállalati kommunikációs emberek és a média – az utóbbi hitelességének megtartása mellett – számos olyan megoldást talált ki, amivel meg tudnak jelenni vállalati üzenetekről szóló tartalmak, amik az olvasóknak is érdekesek és továbbra is független újságírók készítik. Ehhez elég végignézni egy Guardiant, egy Financial Times-t, vagy egy Economistot. Ez az együttműködés Magyarországon sajnos a pr-cikknek felel meg, pedig nem az. Én a HVG-nél erre egy közösen elfogadható megoldást szerettem volna kialakítani, aminek az eredménye lehet, hogy csak másfél éve múlva látszott volna.

Külföldön – de az angolszász piacon biztosan – az újságírók és a média felismerte, hogy ha ebből a játékból kimarad és senkivel nem hajlandó együttműködni, mert ő az úgynevezett független média, akkor hosszú távon el fogja bukni ezt a versenyt. Megmaradhat egy Wikileaks-szerű történetnek, egy platformnak, ahol néha valaki önbecsülésből, önszorgalomból, vagy valaki érdeke alapján megír sztorikat, de nem lesz piacképes termék.

Ennek alapján alighanem egy néhány hónappal későbbi sokkal nagyobb balhét sikerült megelőzni a villámgyors Sztaniszláv-visszaléptetés segítségével.

Na mindegy, ha érdekel benneteket, milyen az, amikor valaki úgy kerül bele valamibe – egyfajta Pilátusként a krédóba –, hogy valójában semmi fogalma róla és semmi keresnivalója ott, akkor olvassátok el az egész interjút ától cetig.