Miheil Szaakasvilit körözik Grúziában, ő viszont Williamsburgben trendi kávézókban és gasztrofesztiválokon múlatja az időt. Ahogy azt kell.

A volt grúz elnökkel a New York Times csinált szórakoztató interjút: Szaakasvili neonzöld tornacipőben, biciklivel érkezik, kókusztejet iszik a Smorgasburg állandó gasztrofesztiválon, hipszterekről beszél, és panaszkodik a magas lakbérek miatt.

Advertisement

Szaakasvili George W. Bush hathatós támogatásával lett grúz elnök 2004-ben, ám kiderült, hogy semmivel sem jobb, mint az elődei, úgyhogy nyolc évvel később a pártja bukott a választásokon (noha még Orbán Viktor is felszólalt mellette), a következő évben pedig elment Amerikába. (A megítélése pedig megosztott Grúziában, mint az ebből a kommentből kiderülhet.)

Odahaza közben büntetőeljárás indult ellene, közpénzek magáncélú felhasználása és emberijog-sértések miatt, a vagyona egy részét zárolták. Az amerikai politikai elittel még mindig jó kapcsolatokat ápoló Szaakasvili szerint ezeket a vádakat csak a politikai bosszú motiválja, és ő maga a visszatérésre készül. Putyin ukrajnai intervenciója miatt meg is nőtt az ázsiója, hiszen ő már háborúzott Oroszországgal hat évvel ezelőtt.

Még egy fontos infó, amit nem tudtam róla: a legidősebb fia, Eduard világcsúcstartó volt iPad-gyorsgépelésben. Itt lehet elolvasni a teljes cikket.

Fotó: AP Photo/HOPD