Egy amerikai újságíró német tudósnak adta ki magát, minden tudományos alapot nélkülöző “kísérletét” közölte egyebek mellett a Blikk és a paleolit táplálkozás pápája, Szendi Gábor is.

John Bohannon amerikai újságíró és emellett biológus is, aki egy ideje már küzd a világot elöntő dilettáns táplálkozástudományi felfedezések ellen, és most egy német filmes stáb segítségével sikerült bemutatnia, hogyan kerülnek elénk naponta az egymásnak ellentmondó felfedezések arról, hogy a só vagy a zsír káros vagy sem. Mindezt szórakoztató tudományos testvéroldalunk, az io9 hozta le.

A történet úgy kezdődik, hogy egy német stáb dokumentumfilmet akart forgatni a táplálkozástudományi hazugságok terjedéséről a médiában, és ehhez Bohannont kérték fel segítőnek, aki korábban már bebizonyította, hogy a szabad hozzáférésű (open access), tudományos folyóiratok piacán többségbe kerültek a csalók, akik minden ellenőrzés nélkül lehoznak bármilyen ostobaságot. Ezeknek a folyóiratoknak ráadásul a kutatók publikációs kényszerét kihasználva a szerzők fizetnek, hogy lehozzák a cikket – el lehet képzelni, milyen iparág épült rá a modellre, itt lehet erről magyarul olvasni bővebben.

Advertisement

A német stábnak volt pénze is, ami ahhoz kellett, hogy Bohannonék (itt most “Johannes Bohannon német tudós”) tényleg lefolytassanak egy kísérletet: interneten kerestek önként jelentkezőket, akik pénzért vállalták, hogy három hétig a kísérletet vezető orvos által megszabott diétát követik. A tizenhat jelentkezőt három részre osztották: az első csoport szénhidrátszegény diétán élt, a második is ezen, kiegészítve egy tábla étcsokoládéval, a harmadik nem változtatott a táplálkozási szokásain.

A végén az eredmények azt mutatták, hogy az első és a második csoport is fogyott átlagban 2 és fél kilót, de a csokoládésok tíz százalékkal gyorsabban fogytak, és még a koleszterinszintjük is jobb lett, mint az első csoporté!

Advertisement

Mielőtt azonban bárki is komoly következtetéseket vonna le ebből: egy 30 főnél kevesebb alannyal dolgozó teszt sosem szolgálhat kutatások alapjául, mert ha ilyen kis mintavétel alapján nagyon sok különböző mennyiséget vizsgálnak meg, nagy esély van rá, hogy azok közül lesz néhány random különbség, ami statisztikailag szignifikánsnak számít. Ráadásul két és fél kilót kb. bármitől változhat egy ember testsúlya három hét alatt (például menstruációs időszakban), és egyáltalán, a kutatás egy sereg fontos részletre nem tért ki, még csak arra sem, hogy tényleg ellenőrizze, mit ettek a kísérleti alanyok.

De ez csak a kukacoskodóknak számít, hiszen formailag a kísérlet tényleg megtörtént, és ebből a stáb kihozta, hogy a csokoládé segíti a fogyást. Erről összeütöttek egy profi sajtóközleményt, és a nem létező mainzi intézet számos sebből vérző “kísérletének” eredményét eljuttatták egy sereg pénzért bármit leközlő tudományos álfolyóirathoz. Végül az egyik szóról szóra át is vette a sajtóközleményt, amelyet amúgy is a lusta, kattintásvadász újságírók álmának megfelelően profi stáb írt, és még promóciós videoklipeket is forgatott hozzá (az egyiket lásd alant).

A sajtó ráharapott a csalira: a Bild, a Daily Star, az Irish Examiner, a Cosmopolitan német kiadása és még egy sereg újság vagy tévéadó lecsapott arra, hogy a csokoládétól vékonyabb leszel, általában anélkül, hogy megkeresték volna Bohannont. De akik kapcsolatba léptek vele, azok se csapták le a magas labdákat, gond nélkül elfogadták a “kísérletet” érvényesnek.

Nálunk a Blikk vette át a sztorit (“Egyél étcsokit, ha fogyni akarsz!”), illetve a paleolit táplálkozást népszerűsítő, és a táplálkozástudományi tabukat előszeretettel döntögető Szendi Gábor is hivatkozik rá a honlapján a Fogyjunk csokoládéval?! című cikkében, amelyben több kutatásra is hivatkozik, de “a dolog tisztázásához jelentősen hozzájáruló csoki vizsgálatként” Bohannonék “kísérletét” jelöli meg, melynek eredményeit részletesen is ismerteti.

Az igazi Bohannon (vagyis John és nem Johannes) valódi végkövetkeztetése az, hogy csak óvatosan a táplálkozástudomány nagy felfedezéseivel, hiszen az ő példája is mutatja, hogy naponta kerülnek tudománytalan hülyeségek a nagy hírgépezetbe, amiket nem ellenőriz senki.

Úgyhogy egyetek bátran étcsokit, csak azt ne gondoljátok, hogy ettől tényleg könnyebben lefogytok!