Hülye, aki elmegy szavazni

A világban annyi érdekesebb és fontosabb dolog van, mint hogy ki a magyar miniszterelnök. Aki ebből a mezőnyből választ vasárnap, az szükségtelen erkölcsi kompromisszumot köt, és elfecsérel egy napsütéses, tavaszi délelőttöt az életéből.

Nincs kire, soha nem is volt

Pár hónappal maradtam le az 1998-as választásokról, bár utólag visszanézve ez inkább szerencsés. Mi a fenét tudhattak a világról azok a 18-at épp betöltött barátaim, akik lelkesen leszavaztak? Merthogy az időnket akkoriban videójátékokkal, versolvasással és -írással töltöttük, ami szuper dolog, de a közéletre nem készít fel.

2002-ben nekiláttam megismerni a lehetőségeket. Néhány hónap alatt mindent elolvastam, amit a magyar belpolitikáról érdemes volt elolvasni, és egy csomó olyan dolgot is, amit nem volt érdemes, valamint éjszakákba nyúlóan beszélgettem egy emberrel, aki a Fidesz egyik alapítója volt, de már rég otthagyta a pártot. Erre jutottam:

  • a Fidesz egyáltalán nem a fiatal, liberális rendszerváltók társasága, hanem egy, a nacionalista giccshez nyugtalanítóan vonzódó bagázs, akik görcsösen szeretnek hatalomban lenni
  • a kommunistákra soha az életben nem fogok szavazni
  • a Szabad Demokraták Szövetsége 1994-ben eladta a lelkét az ördögnek, és még csak nem is kötött különösebben jó üzletet

Ezekből nem lehetett választani, ráadásul azt is éreztem, hogy pár hónap olvasgatás és beszélgetés kínosan kevés ahhoz, hogy ilyen súlyú döntést hozzak, úgyhogy nézegettem inkább az akkor még tényleg létező fideszes jócsajokat, és nem mentem el szavazni. Beszélgetőtársam utólag bevallotta, hogy a manipuláció általa ismert összes eszközével megpróbálta elérni, hogy szavazzak a Szabad Demokraták Szövetségére, és nagyon meglepődött, amikor ebben kudarcot vallott.

2006-ban ezerszer jobban érdekeltek az autók és az írás, mint a választás, úgyhogy csak fél szemmel követtem az egészet. Annyi megvolt, hogy még mindig megvannak a kommunisták, a Fideszből meg egy ilyen vallási dolog lett. Az mondjuk nagyon vicces volt, amikor a két forduló között Orbán Viktor kétségbeesetten, reménytelenül udvarolt Dávid Ibolyának.

2010-ben annyira egyértelmű volt, hogy ki fog nyerni, hogy teljesen felesleges volt elmenni. Annyi megvolt, hogy még mindig megvannak a kommunisták, csak már megették a Fideszt belülről.

Most meg annyira egyértelmű, hogy ki fog nyerni, hogy teljesen felesleges elmenni. És még mindig megvannak a kommunisták, és szorgalmasan építik újra a 80-as éveket.

Legalább egy kicsit legyen valakinek Cincinnatus a példaképe

A római arisztokrata kétszer volt Róma diktátora, ez a maximum fél évre járó teljhatalmat jelentette a köztársaságban. Cincinnatus az első alkalommal 15 nap alatt elvégezte a munkát, amire a teljhatalom kellett, majd visszatért a birtokára, és második alkalommal se ragaszkodott a hatalomhoz egy perccel se tovább, mint kellett volna.

A modern, professzionális politikus ezzel szemben – egyáltalán nem csak a magyar – nagyon, nagyon, nagyon szeretne minél tovább hatalomban maradni. Én olyan politikusokat szeretnék, akik élik a sikeres, érdekes életüket, és ha nagyon, nagyon, nagyon nagy szükség van a szaktudásukra, akkor pont a szükséges ideig elvállalják az állami hatalmat, majd visszatérnek civil életükbe.

Ebből lehet, hogy az következik, hogy a professzionális politikus definíció szerint erkölcstelen. Még ha nem is: mit tudhatnak az életről és a világról az országot jelenleg vezető férfiak, akik egyetemista koruk óta professzionális politikusok, soha nem dolgoztak a civil szférában, nem építettek vállalatot, nem csavarogtak a világban, nem írtak jó könyveket, egyáltalán, a világot egyetlen szűrőn keresztül ismerték meg? Hogy ilyen csávókra én nem szavaznék, az egészen biztos.

Az egyetlen ember a rendszerváltás utáni politikai életben, aki elmozdult erről a cincinnatusi nulláról, az Bajnai Gordon volt (meg talán Bokros Lajos). Egy civil szakmával rendelkező ember, aki a reménytelen szétesésben, a biztos bukás tudatával elvállalta a hatalmat, amennyire az idő és a lehetőségei engedték, rendet rakott, majd visszatért birtokára. Sajnos azonban nem maradt ott, mostanra pedig még politikai szövetséget is kötött azokkal a maradék kommunistákkal, akik nem a Fideszben tolják a kontentot. Ez talán a legszomorúbb dolog az egész 2014-es választásban.

A politika nem autó

Tóta W. Árpád írta a napokban, hogy a tökéletességre való törekvés helyett válasszunk pártot ésszerű kompromisszumok alapján, ahogy például tartós fogyasztási cikket is választanánk.

Sajnos azonban én tartós és nem tartós fogyasztási cikkek választásában is a tökéletességre törekszem. Egy hideg télen például egy szál kardigánban jártam, mert nem volt elég szép télikabátom, kompromisszumot pedig nem kötök ilyen fontos kérdésben. A politikai választás is van olyan fontos, mint a télikabát.

Ha a jelenlegi politikai mezőny a felkínált autópark, akkor én gyalog járok. Ha ők a mosógép, akkor kézzel mosom a gatyáimat. Az ember egy csomó mindenben tud gondoskodni magáról, kompromisszumokra elvétve szorul.

Legalább egy kicsit képviselje valaki a kisebb államot

Tök mindegy, hogy kire szavazunk, és nem csak azért, mert úgyis a Fidesz fog nyerni: minden magyar politikai párt a nagy állam szerelmese. Én olyan államot szeretnék, ami folyamatosan törekszik önmaga minimalizálására. Ez persze megint ellentmond a professzionális politikai osztály létezésének.

Ha valaki kicsi, hatékony, ideológiában nem utazó államot szeretne, a magyar politikai mezőnyben nincs választása.

És a legfontosabb: ez az egész igazából annyira lényegtelen

Szörnyű illúzió, hogy a magyar belpolitika valami nagyon érdekes dolog. A fenét az. Sivár, provinciális életet élő férfiak műsora, akiktől semmit nem lehet tanulni, és akik semmi érdekeset nem csinálnak. És az életünkre igazából semmilyen hatással nincsenek.

A magyar belpolitika körülbelül annyira érdekes, mint hogy VV Viki milyen samponnal mossa a haját. Én most épp egy olyan munkahelyen dolgozom, amelynek egyik terméke egy közélettel is foglalkozó hírblog, úgyhogy óhatatlanul eljut hozzám ez-az, de ha egy kicsit is máshol dolgoznék, egy percet nem foglalkoznék vele. Az hülyeség, hogy a magyar belpolitika meghatározza az életünket, mert nem. Annak a szűk rétegnek határozza meg az életét, akik az államból élnek és a politikával kereskednek, jó ízlésű ember meg ilyet eleve nem csinál.

Öt dolog, ami sokkal jobban érdekel, mint az, hogy éppen ki a miniszterelnök

  • milyen lehet eltölteni fél évet Kerguelenen, mint Matthew Parris, és a cseperedő albatroszfiókákat nézni a csillagos ég alatt, a szűnni nem akaró, viharos szélben
  • milyen lehet végiggyalogolni a Himaláján, a Paropamisadae első dombjaitól a szecsuáni Minya Konkáig
  • milyen lehet annyi osztrigát zabálni, hogy egy falatot se bírjak enni utána
  • milyen lehet elfutni Athéntól Spártáig, és félholtan, hallucinálva, betépetten vihorászva megérinteni Leónidasz szobrának nagyujját
  • milyen lehet egy egész napon át a felhőket bámulni a teraszról

Na, majd szólok, ha ezekkel megvagyok, és addig se hallgassanak a Szilyre.

Kapcsolódó irodalom