Meglovagolva a legújabb általános iskolai tankönyvek vérfagyasztó ostobaságai által keltett felháborodáshullámokat, szeretnék most itt bemutatni egy szintén gyerekeknek szánt kiadványt, amit volt szerencsétlenségem megvásárolni. Ne vegyetek példát rólam.

A Ki mit tud... a világról? Világegyetem című izé jól mutatja, hogy nemcsak a nemzeti tankönyvkiadás tud kellően bizarr termékeket előállítani, nem kell félteni a gyors meggazdagodás reményében könyvkiadót alapító vállalkozókat sem.

Advertisement

Mentségem, hogy sietni kellett, és még felületesen sem néztem bele, mit választott a lányom az újságosnál. Pedig a hátsó borítón feltűnő comic sans betűtípusnál már gyanút foghattam volna:

Az, hogy "nagyszerűen illusztrált", azt jelenti, hogy egy stockfotóügynökségtől összeszedett az ismeretlen szerző/szerkesztő egy nagy adag bugyuta, lejárt szavatosságú rajzot, gondolván, jók lesznek ezek is a világűr, azon belül is Naprendszer bemutatásához:

De ez talán a kisebbik rossz, mert a tartalmi hibák elhomályosítják az illusztrációk vérszegénységét. Kezdetnek már az teljesen érthetetlen, hogy ez a tartalmi felosztás milyen logika szerint alakult így. Miért ez a sorrend? Miért maradt ki az Uránusz?

Egy biztos, jobb, ha nem ebből a füzetből tanulja meg a gyerek a bolygók sorrendjét:

Minden bolygó égitest, de nem minden égitest bolygó. Vagy hogy is van ez.

A Plútót fölfedező amerikai csillagász neve helyesen Clyde Tombaugh, és a szerencsés véletlen igazából több hónapos szisztematikus kutatómunka volt. Persze lehet, hogy a gyerekek elől ezt jobb elhallgatni:

Korrektorra nyilván nem volt pénz, de még arra sem, hogy a szerző legalább egyszer átolvassa, miket is gépelt le:

Biztos fontos telefonhívás szakította félbe a gépelést:

A szerző aligha figyelt rendesen a környezetismeret-órákon:

Ha nem lenne a Nap, nem látnánk a Holdat. Mellesleg nem lenne se Föld, se Hold, se ilyen ismeretterjesztésnek álcázott 24 oldalas papírhulladék:

Világegyetem – Ki, mit tud a világról? Elektra Kiadóház, 2014. Ki mit tud a világról? sorozat. 24 oldal. Kötés: papír / puha kötés. Ár: 590 Ft.

Advertisement