A kormány tegnapi döntése a visszatoloncolt menekültek fogadásának felfüggesztéséről újra biztosította, hogy az ország téma legyen. De azért olyan nagy felzúdulásra ne számítsunk egyelőre.

A Dublin III. rendelet felfüggesztése Európa-szerte vezető hír: a BBC cikkéből például kiderül, hogy az EU “azonnali magyarázatot” követel a magyar kormánytól, hozzátéve, hogy Orbánék “technikai okokra” hivatkozva döntöttek így.

Akik azonban arra számítanak, hogy majd most az EU erőteljesebben fog hatni a kormányra, esetleg Orbán Viktor orrára koppint, valószínűleg csalódni fognak. A menekültkérdés ugyanis minden európai ország számára érzékeny téma, ezért a szerbiai határzár sem okozott komolyabb felzúdulást.

Advertisement

A BBC híre most magyarázatként megjegyzi a dublini egyezmény vitatott mivoltát, továbbá a tényt, hogy Németország után az idei első negyedévben Magyarországon kértek a legtöbben menekültstátust, és azt, hogy a németek és a finnek például már nem toloncolnak vissza menekülteket erre hivatkozva Görögországba, miután utóbbi országot elárasztották a menedékkérők. Persze ettől még sokat kell majd magyarázkodniuk Orbánéknak az egyoldalú lépésük miatt.

Az Index tegnapi cikke szakértőket idéz, akik szerint majd kötelezettségszegési eljárás is indulhat, illetve súlyosabb esetben ez a magyar döntés akár szét is verheti az Uniót. Utóbbi azért egyelőre odébb van, nem beszélve arról, hogy Orbán Viktor is általában csak a falig szokott elmenni, és nemsokára kiderül, jól kalkulált-e.