A kevesebb néha több. Öt kontinens öt országában fordultam meg az évek során úgy, hogy megfordultam a határon és sose jártam ott. Antiutazási kalauzunkban bemutatjuk, hogy kell elmenni külföldre és mégsem elmenni külföldre, a Niagara-vízeséstől Koreán át a Kongóig.

Európa: Törökország

Szinemorecből, a bolgár tengerpart legszebb falvából gyalogoltunk dél felé, a parti sziklákon vezető vulkáni tanösvényen. A rendszerváltás előtt ez erősen határsáv volt, már Szinemorecbe is csak engedéllyel lehetett belépni, útközben át is sétáltunk a masszív szögesdrótkerítés maradványán, ami annak idején a Varsói Szerződés és a NATO közti pufferzónát határolta.

Advertisement

Az út utolsó kilométerei meseszép tölgyerdőben vezettek, felajzott szarvasbogarak repkedtek a fák között, aztán elfogyott az ösvény és ott álltunk az Európai Unió délkeleti csücskében, Rezovóban, kétszáz fős falu egy szikla tetején. Azonos nevű folyócska választja el a törökországi Beğendiktől, ahová ha akartunk se léphettünk volna át, mert nincs határátkelő. A helyi bolgárok és törökök drótkötélpályát feszítettek a folyó fölé, kosárban küldenek át ezt-azt, de ember csak kétszáz kilométeres kerülővel tehetné meg a néhány méteres távot.

Sarkon fordultunk, visszamentünk Szinemorecbe és csuska bjureket ettünk; rántott, sajttal töltött paprikát.

Ázsia: Észak-Korea

Szöulból, az 1953 óta hermetikusan lezárt határtól mindössze háromnegyed órás buszútra fekvő tízmilliós megalopoliszból buszoztam észak felé a Han folyó mentén, aztán átszálltam egy amerikai katonai buszba, mentem még két kilométert az apró rizsföldek között, és ott álltam Panmundzsomban, ahol a kék barakkok vannak, amiket mindenki látott már képen.

Advertisement

Meseszép, késő őszi nap volt, csípős hideg, a koreai ősz ezer színében ragyogtak a fák, csendes volt minden. Madarak szartak nagy ívben a hatvan éve lezáratlan háborúra és cikáztak keresztül-kasul a fehér cölöpökkel jelzett határon. Végtelenül szomorú volt az egész. Később távcsővel is átnéztem a kommunista-szürreál diktatúrába, hatvan kilométerrel a 300 km/h-val közlekedő dél-koreai expresszvonatok szöuli pályaudvarától szürke ruhás emberek vézna bivalyokkal szántották a földet. A déli oldalon embernagyságú amuri darvak (Grus vipio) ácsorogtak az egyik föld szélén, az ő állományuknak nagyon jót tett a határsáv, zavartalanul telelhetnek át a Kelet-kínai-tengertől a Japán-tengerig húzódó, ezer négyzetkilométeres zónában.

Sarkon fordultam, visszamentem Szöulba, és ettünk egy egész doboz amerikai fánkot, aztán meg egy egész tepsi sült marhahúst, disznóhúst és friss gombát.

Észak-Amerika: Kanada

Rockville-ből, a washingtoni elővárosból, ahol a kiküldetésben dolgozó szüleimmel laktam a kilencvenes évek elején, autóztunk északra, hogy megnézzük a Niagara-vízesést. A dermesztő víztömeg által felvert cseppek permanens szivárványt adnak a horizonton, már egy órával azelőtt látszik, hogy odaérnénk. A nagymamám is jött, együtt bámultuk, ahogy a háromdunányi víz ötven métert zuhan, aztán kék esőkabátokba bugyolálva kishajóval is felmentünk a folyón addig, ameddig lehet.

A vízesés alkotja itt a határt az Egyesült Államok és Kanada között, hídon lehet átmenni és megnézni az egészet a kanadai oldalról is, a hídon nem mentünk át, már nem tudom, miért.

Sarkon fordultunk, visszamentünk Rockville-be, ahol mindig jókat ettünk, vagy a nagymamám főzött, vagy az anyám.

Dél-Amerika: Bolívia

Abra Pampából, az argentin-bolíviai főút utolsó nagyobb argentin településétől száguldottunk észak felé kocsival. Abra Pampa félkész betonépületekből álló, rossz hangulatú, szeles, jéghideg putri, de a környező táj mindenért kárpótol. Itt kezdődik a Peruig nyúló andoki magasfennsík, az altiplano; a tükörsima, forgalom nélküli úton könnyed 160-nal repültünk a szivárványszínű hegyek és a legelésző lámák között az egyre ritkább levegőben.

Advertisement

Idővel elértük La Quiacát, ami félkész betonépületekből álló, rossz hangulatú, szeles, jéghideg putri, itt lehet átlépni a bolíviai határt, ahol az állítólag még rosszabb hangulatú Villazón vár. Épp csak átkukucskáltunk a határon, mert az argentin bérautónkat nem lehetett kivinni az országból. Ha ki lehetett volna vinni és több időnk van, átmegyünk, mert ami a másik oldalon van, az nagyon, nagyon súlyos.

Sarkon fordultunk, vettünk egy éles jobbrakanyart, elmentünk egy apró lagúna mellett, ahol flamingók tollászkodtak, megálltunk egy Yaví nevű faluban és ettünk egy nagy darab sült lámát krumplipürével.

Afrika: Kongói Demokratikus Köztársaság

Gisenyiben, a Kivu-tó partján fekvő ruandai üdülővárosban ballagtunk kelet felé a tóparti úton. Feltekert intenzitású mediterrán hangulata volt mindennek, olasz-francia kisváros is lehetett volna, csak éppen eszelős növényzettel és madárvilággal. Jobb szélről pazar villák szegélyezték az utat, balra nagy fák és sziklák vezettek a Kivu-tó kristálytiszta vizébe, pár percenként elhúzott egy ENSZ-es repülőgép a gomai repülőtérről dél felé. A fák közül időnként előbukkant a 3470 méter magas Nyiragongo tűzhányó.

Advertisement

1994 júliusának első napjaiban ezen az úton gyalogolt át több százezer ember az akkor még Zaire-nak nevezett, nyugat-európányi országba, a tömeget többek között az előző három hónapban egymillió ruandait lemészárló hutu gyilkosok alkották, akik aztán megtelepedtek Goma körül, cinikus ügyességgel lehúzták a nemzetközi segélyszervezeteket kajára és szállásra, majd folytatták a gyilkos szarkavarást, ami a mai napig tart. A határon apró épületek álltak, kék útjelző tábla mutatta, hogy Democratic Republic of Congo, egy-két fehér dzsip átjött, de mi nem mentünk át, mert Gomában épp megint lőnek, ráadásul kongói vízumot szerezni nagyon körülményes és nagyon drága.

Sarkon fordultunk és visszasétáltunk Gisenyibe, de egy falatot se ettem, mert épp előtte faltam fel egy medium rare-re sütött bélszínt a tópart felett egy teraszon és a fenének kell ennyit zabálni.

Képek: Infinite (niagarás gif), Petyo Ivanov (bolgár-török határ), Alastair Rae (amuri daru), John Moore/Getty Images (Niagara-vízesés) és a szerző (argentin főút + kongói roamingos SMS)