Erről Laurent Fabius francia külügyminiszter beszélt, és azt is mondta, hogy az ukrán fél nem zárkózik el a megoldás elől. Közben ráadásul volt egy Merkel–Hollande–Putyin–Porosenko konferenciabeszélgetés, és kiderült, hogy a héten Minszkben folytatódnak az egyeztetések.

Izgatott lettem.

Hogy mi lenne a különleges státus lényege, arról nincs sok infó egyelőre, az biztosnak tűnik, hogy demilitarizált zónát csinálnának Donyeck és Luganszk megyékből, melyek széles körű autonómiát is kapnának. Na mindegy, hamarosan kiderült, hogy mi lesz ebből.

Advertisement

John Kerry amerikai külügyminiszter egyébként a hétvégi müncheni biztonságpolitikai konferencián azt állította, nincs különbség abban, ahogy az ukrán válságról az Egyesült Államok és az Európai Unió gondolkodik. Ezzel kapcsolatban nekem éppen komoly kételyeim lettek, és nemcsak az esetleges fegyverszállítások határozott német ellenzése miatt, hanem pl. azért is, mert Angela Merkel tegnap egyebek közt azt mondta: Európa biztonságát nem az oroszok ellenében, hanem velük közösen kell garantálni, illetve ennek feltételeit kidolgozni.

Fotó: Johannes Simon