“Azt azonban törvénynek kell kimondania, hogy kettőnél több személy is köthet házasságot. Erre azért van szükség, amiért az azonos neműek házasságára.” Kőszeg Ferenc forrásokkal és idézetekkel operáló cinkes vendégposztjában - vagy inkább esszéjében - érvel a csoportházasság mellett. De még arról is szó esik, hogyan viselkednek a nők és a férfiak csoportszex közben!

Vendégszerzőnk ezúttal igazán provokatív témához nyúl, és az amerikai Legfelsőbb Bíróság bírájának megjegyzéséből kiindulva meggyőzően - meggyőzően? - érvel amellett, hogy 3-4 ember csoportos házasságát is legalizálni kellene. A végig élvezetes írásban a szovjet együttélési szokásoktól a nők és férfiak eltérő csoportszexes viselkedéséig sok minden előfordul. Nem rövid, de ha belevágsz, az biztos, hogy nem fogsz unatkozni!

Hármas szövetség

Kérlek, vegyetek be,
mint harmadikat, frigyetekbe.

Schiller: A kezesség (Kálnoky László fordítása)

„Egyetlen szövetség sem mélyebb, mint a házasság, mert az a szerelem, a hűség, az odaadás, az áldozat és a család legmagasabb rendű eszményét testesíti meg. A házassági szövetség révén két ember több lesz, mint korábban voltak” – írta az amerikai Legfelsőbb Bíróság többségi véleményének indokolásában Anthony M. Kennedy bíró. Mostantól kezdve az USA egyetlen állama sem tagadhatja meg a házasságkötés szabadságát az azonos nemű pároktól. A bíróság épülete előtt hatalmas, boldog tömeg ünnepelte a döntést. Volt okuk az ünneplésre: a liberális eszme győzelménél csak a konzervatív felfogás veresége nagyobb.

Mire az a nászinduló?

Az LMBTQ közösség és a velük egyetértők széles tábora – az amerikai népesség 72 százaléka – nem is követelhetett mást, mint azt, hogy az azonos nemű párok kapcsolata a törvény előtt is legyen egyenlő a különnemű párok kapcsolatával. E közösségnek, a 2010-es cenzus szerint kilenc millió tagja volt, az amerikaiak kevés híján három százaléka. Az azonos neműek házasságát elsőként Hollandia tette lehetővé 2001-ben; azóta azoknak az országoknak a száma, ahol az azonos neműek házasságot köthetnek, tizenkilencre emelkedett. A közös háztartásban élők száma 2000 és 2010 között az USA-ban 10 százalékkal nőtt, ez a szám csak kevéssel haladta meg a népesség növekedését. Ugyanebben a tíz éves időszakban 41 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akik házasságkötés nélkül élnek közös háztartásban. Magyarországon az 1950-es években még átlagosan százezer házasságot kötöttek évente, 2012-ben csak 36200-at. 2009-ben jelentős előrelépésnek tetszett, hogy azonos neműek hivatalosan, akár ünnepélyes keretek között, bejegyzett élettársi kapcsolatot, azaz a házassághoz hasonló együttélési formát hozhatnak létre, bár a kétfajta kapcsolat között a különbségek nem jelentéktelenek. A törvény hatályba lépésének évében 67 ilyen kapcsolat jött létre, a következő évben 80, de ez a szám 2011-be és 2012-ben 45-re, illetve 41-re csökkent. Ez, a házasságkötések számának csökkenésével együtt, azt jelzi, hogy a házasságkötés iránti érdeklődés megcsappant. Nincs szükség statisztikai bizonyítékra: a mindennapi tapasztalat is azt mutatja, hogy válás vagy egy házastárs halála után létrejövő új kapcsolatban a párok tartós együttélésre rendezkednek be anélkül, hogy házasságot kötnének. Régebben szokásos gyakorlat volt, hogy az együtt élő párok akkor házasodtak össze, amikor gyereket vártak. Ma egyre gyakoribb az, hogy a terhesség sem készteti házasságkötésre a párokat: a házasságon kívüli születés, hál’ Istennek, már nem jelent hátrányt a gyerekek számára. Sok pár ódzkodik attól, hogy több évi együttélés után részt vegyen az anyakönyvvezető geil ceremóniáján. Az egyházi házasságot megelőző, kötelező polgári házasság (az 1894-ik évi XXXI. törvénycikk) fordulatot hozó reform volt, hiszen megszüntette az egyházak hatósági jogát arra, hogy megnehezítsék, vagy akár meg is akadályozzák különböző vallású párok házasságkötését. A melegházasságért folyó küzdelemnek a szabadságjogok bővítése, a jogegyenlőség kiteljesítése tekintetében vitathatatlan a politikai jelentősége. A mindennapi gyakorlat, az emberek tényleges igényei szempontjából azonban a különböző nemű és az azonos nemű párok jogai közötti különbségek lefelé nivellálással is megszüntethetők. Mindenekelőtt persze meg kell szüntetni a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat között fennálló, nagyrészt értelmetlen különbségeket. Miért ne fogadhatna örökbe azonos nemű pár gyereket, amikor ezt egy egyedül élő férfi és nő is megteheti? Miért ne próbálkozhatna egy leszbikus kapcsolatban élő nő mesterséges megtermékenyítéssel, miközben ezt egy magát egyedülállónak mondó nő minden további nélkül megteheti. Ezek a korlátozások semmi másra nem szolgálnak, mint a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat jelképes megkülönböztetésére.

Advertisement

A polgári házasság jogi aktus: az állam tisztviselője, miután megállapította, hogy házassági akadály (a házasulandók közeli vérrokonsága, érvényes korábbi házassága) nem áll fenn, házastársakként nyilvántartásba veszi a házasfeleket. Lényegében ilyen nyilvántartásba vétel az élettársi kapcsolat bejegyzése is. Ha a házastársak például a gyermekelhelyezés, a gyermektartás kérdésében megegyeznek, egyszerű jogi aktus a házasság felbontása is. A vagyonmegosztás kérdését sokszor elkülönítik a bontópertől, és egyre inkább visszatér a régi gyakorlat, hogy a házasulók házassági szerződést kötnek. Ilyen szerződést nyilvánvalóan az azonos nemű párok is köthetnek, ahogy végrendelkezhetnek is egymás javára. A hajdani Német Demokratikus Köztársaságban erőteljes állami közreműködéssel, egyre látványosabb külsőségek között ünnepelték meg az ifjúvá avatást (Jugendweihe), amely a túlnyomó részt evangélikus vallású országban a konfirmáció egyházi ünnepét volt hivatva helyettesíteni. A polgári házasság számos ünnepélyes külsősége, Mendelssohn vagy Wagner nászindulója, a parádés bevonulás, az anyakönyvezető kissé egyénített konzervbeszéde feltehetőleg hasonlóképpen az egyházi szertartás helyettesítéseként jött létre. Az egyházi esküvő jogainak helyreállásával a polgári esküvőnek veszítenie kellene állami ünnepélyességéből. Mint ahogy – a rongyrázó polgári esküvők divatja ellenére – valójában veszít is, hiszen némi zsozsó fejében az állam anyakönyvvezetője kivezényelhető a házasság színhelyére, ahol a fontossága aligha vetekszik a szakácséval. Hogy tartanak-e egyházi esküvőt, vagy sem éppúgy a házasulók magánügye, mint az, hogy kivilágos kivirradtig tartó lakodalommal ünneplik-e a házasságukat, vagy csupán a munkahelyi ebédszünetben ugranak be a tanúkkal együtt az anyakönyvvezetőhöz, hogy aláírják a házassági papírokat. Az eseményt aztán nevezhetnék akár bejegyzett egybekelésnek is. Csak különbség ne legyen a különnemű és az azonos nemű párok jogállása között.

„A házasság intézményének története: folyamatosság és változás” – mondta a többségi vélemény indokolásában Kennedy bíró. Az talán nem meglepő, hogy feketék és fehérek házasságának tilalma számos amerikai államban a rabszolgaság eltörlése után is fennmaradt, de az már igen, hogy a Legfelsőbb Bíróság csak 1967-ben (!) mondta ki általános érvénnyel, hogy alkotmányellenes minden olyan jogszabály, amely akadályozza, hogy különböző faji csoportokhoz tartozó személyek házasságot kössenek. Nem kevésbé meglepő, hogy a homoszexualitás kriminalizálása csak 2003-ban szűnt meg az USA valamennyi államában.

Mi a törvény? Ki a bíró?

Ellenvéleményében Roberts főbíró, és két hozzá csatlakozó bírótársa nem utasítja el az egyneműek házasságát. Ellenkezőleg! Elismeri, hogy a kérelmezők meggyőzően érveltek álláspontjuk mellett: az elmúlt hat évben az Egyesült Államok tizenegy állama továbbá a főváros övezete tette lehetővé az azonos neműek házasságkötését. Csakhogy a bíróság nem törvényhozó testület. Az alkotmány értelmében a bíróknak arra van felhatalmazásuk, hogy azt mondják meg, mi a törvény, nem azt, hogy milyen legyen. Azaz a bírók nem vonhatják el a jogot a választóktól, illetve a választók képviselőitől, hogy ők hozzák a törvényeket.

Advertisement

(Ez a vita 1991-ben Magyarországon is lezajlott. „Amikor az Alkotmánybíróság az élethez való jog általános elvéből vezeti le az álláspontját a halálbüntetésről vagy az abortuszról, amikor az állampolgárok közötti vagy a tulajdonformák közötti egyenlőségből vezeti le az álláspontját a kárpótlásról, akkor messze túllépi az alkotmány értelmezését, és politikai döntést hoz” – írta Bauer Tamás a Beszélő 1991. május 4-i számában. Cikke élénk vitát kavart, a kérdéshez a Beszélő következő három számában Halmai Gábor, Arató András, Tamás Gáspár Miklós és Sajó András szólt hozzá részben bírálva, részben védelmezve az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Tizenöt évvel később, már egy megváltozott Alkotmánybíróság ítéletei alapján ezt írtam: „A saját csalhatatlanságába vetett önhit meg persze a politikai simulékonyság elvezetheti a testületet olyan döntésekig is, miszerint a marihuanaszívás alkotmányellenes, a pálinkaivás ellenben alkotmányos.” A bírói hatalom korlátozottsága azonban nem igazolja Orbán Viktor balhitét, hogy a törvényhozó hatalom korlátlan, hogy a magyar országgyűlés felett csak a Magyarok Istene trónol. A népszuverenitásnak is korlátot szabnak elidegeníthetetlen emberi jogaink meg a nemzetközi szerződések, amelyekhez csatlakoztunk. Persze a nemzetközi szerződéseket fel lehet mondani. De akkor viselni kell a következményeket.)

Fejtegetését Roberts főbíró kérdéssel folytatja. Ha két férfi vagy két nő frigyében, ha autonómiájukban, hogy ilyen mélyre ható döntést hozzanak, méltóság rejlik, miért volna kevesebb méltóság három ember frigyében. Ha a gyerekeknek, akiket azonos nemű párok nevelnek, szenvedniük kell attól, hogy a családjuk kisebb értékű, mint más családok, miért kell ugyanazt a szenvedést elviselniük azoknak a gyerekeknek, akik három vagy több szülő családjában élnek? A hagyományok oldaláról nézve egy férfi és egy nő házasságához képest az azonos neműek házassága nagyobb ugrást jelent, mint kettőnél több személy házassága.

Jákob és négy nő gyermekei

Kérdését a főbíró ironikusnak szánta, de nem muszáj így felfognunk. Az Ótestamentum – Mózes harmadik könyvének 18. fejezete – halállal rendeli büntetni a homoszexualitást, éppen úgy, mint a vérfertőzést vagy az állatokkal való közösülést. A Teremtés könyve viszont a többnejűségre pozitív és negatív példát is ismer. A gyermektelen Sára feleségül adja férjének a szolgálóját, Hágárt. Amikor azonban Hágár teherbe esik, majd pedig akkor, amikor csodálatos módon ő maga is teherbe esik, elűzeti férjével a szolgálót a házától. Az Úr azonban mindkét alkalommal megmenti Hágár életét, és megígéri, hogy fiát, Izmaelt, nagy nép ősévé teszi. Jákob két feleséggel él együtt, de asszonyainak szolgálója is gyereket szül neki, így lesz Jákobnak tizenkét fia. A fiak között nincs különbség aszerint, hogy feleség vagy szolgáló szülte őket, és nincs különbség a belőlük származó törzsek között sem: együttesen alkotják Izrael népét.

A házasság törékeny intézmény. Alfred Kinsey és munkatársai híres műve az emberi szexualitásról, amelynek két kötete megjelenésekor (1948 és 1953) sokkolta az amerikai társadalmat, 5000 férfival és 6000 nővel készült interjúk alapján azt állította, hogy a negyven éves amerikai férfiak 50, a nők 26 százalékának volt házassága alatt házasságon kívüli szexuális kapcsolata. Morton Hunt kutatása szerint 1972-ben a megkérdezett nők 52 százaléka számolt be a házasságán kívüli kapcsolatról. 1980-ban a Cosmopolitan magazin 106 ezer nőt kérdezett meg. Ekkor a 18 és 34 év között nők 56 százaléka, a 34 éven felüli nők 69 százaléka állította, hogy házassága alatt volt házasságon kívüli kapcsolata. Magyarországon egy 1980-as adat szerint 1000 házaspárból 346, 1988-ban 560 vált el. (A statisztikai adatok dr. Varga Pál pszichiáter, családterepeuta A romantikus szerelem hétköznapjai című kéziratos esszéjéből valók.)

A válás a házassági – vagy mondjuk általánosabban: az együttélési – konfliktusok legrosszabb megoldása. Természetesen vannak kapcsolatok, amelyeket a legjobb megszüntetni. A rendszeres bántalmazás, akár a pár üti-veri egymást, akár a szülő a gyerekeket, elegendő ok a válásra. Többnyire az az egyik házasfél, vagy mindkettő, súlyos alkoholizmusa. De igen sok esetben mérlegelni kell, mi okozza a nagyobb kárt: az elhúzódó feszültség, amely egy megromlott házasságban elkerülhetetlen, vagy a család szétszakadása. Hajlok arra, hogy úgy véljem: a gyerekek sosem heverik ki, hogy egyszerre vendégségbe kell menniük az apjukhoz, akivel addig együtt éltek. A kérdésre, hogy párhuzamos kapcsolat azért jött-e létre, mert a házasság megromlott, vagy fordítva: a házasság a párhuzamos kapcsolat miatt romlott meg – általánosságban nem válaszolható meg. Az ember egyszerre szeretne hűséges lenni és kalandot keresni: a párhuzamos kapcsolatok nem attól jönnek létre, hogy az együttélés megsavanyodott. Akár azt mondanám: ellenkezőleg. A szerelem feldobottsága a kalandkereső kedvet is fokozza, még akkor is, ha az ember megfogadja, nem kockáztatja a megtalált kapcsolatát újabb kalandokkal. Fentebb már idézett esszéjében Varga Pál amellett érvel, hogy a romantikus szerelem ábrándja, az egy életen át tartó hűség igénye labilisabbá teszi a tartósnak szánt kapcsolatokat. „Amennyiben – írja Varga Pál – a korábban idézett válási és házasságon kívüli szexuális kapcsolatokra vonatkozó adatokat egyfajta népszavazásnak tekintjük, teljesen egyértelmű, hogy ma a szerelmet fontosabb értékként kezeljük, mint a házasság stabilitását. Azaz a stabilitás csak úgy biztosítható, ha a szerelem lehetőségének biztosítunk prioritást, ami megint csak azt jelenti, hogy a házassági kapcsolatnak előbb-utóbb integrálnia kell a házasságon kívüli szerelmet.”

Ezzel vissza is találtunk Roberts főbíró kérdéséhez. A házasságon kívüli szerelem integrálásának ugyanis két fő akadálya van. Az egyik a féltékenység. Az ember sok mindenre féltékeny. A költő féltékeny a másik költőre, akinek több az olvasója, az üzletember féltékeny a másik üzletemberre, aki jobb üzletet kötött. Hiába állapodik meg egy pár a nyitott kapcsolatban, ez a megállapodás addig működik, amíg a párhuzamos kapcsolat nem mélyül szerelemmé. A szerelem révén – és ez az integrálás második, a féltékenységgel összefüggő, de annál is súlyosabb akadálya – a másik élete áttekinthetetlenné válik számunkra. Durván szólva: elveszítjük fölényünket a másik felett. Erre persze könnyű azt válaszolni: ne is akarjunk uralkodni a társunk felett. Csakhogy a külső szerelem megjelenésével kiszolgáltatottá válunk egy harmadik személlyel szemben, a társunk életét nem a kettőnk összetartozása, ha tetszik, cinkossága határozza meg, hanem a kettejük számunkra rejtélyes szövetsége. Ha el akarjuk kerülni a válást (és meggyilkolni se akarjuk a harmadikat), ezt a helyzetet kezelni csak kétféle módon tudjuk. Vagy kivetjük magunkból a féltékenységet, de ezzel elveszítjük azt az összetett függőségi rendszert is, amely a párunkkal összekötött. Vagy pedig a házasságon kívüli szerelemmel együtt a szerelem tárgyát, a harmadik személyt is integráljuk a kapcsolatunkba. Kockázatos próbálkozás, de fényes eredményt is hozhat.

Társbérlők Alma-Atában

A féltékenységnek persze mély lelki alapjai vannak, de létrejöttében, megnyilvánulásaiban nagy szerepe van a társadalmi normáknak. Ha a külső kapcsolat a világ szemében lejáratja, felszarvazott férjjé, megcsalt feleséggé teszi a házastársat, az őrületté fokozhatja a „normál” féltékenységet. George P. Murdoch etnográfiai atlasza szerint, amelyre Varga Pál is hivatkozik, a világ 554 kultúrájából 419-ben elfogadott a többnejűség, 8-ban pedig a többférjűség. Száz év előtti európai utazók elbeszélése szerint egy jómódú hatvan éves arab férfinak három felesége van. A férfivel egykorú asszony a férj régi társa, gondjainak ismerője. A negyven éves asszony vezeti a háztartást, a húsz éves pedig szerelmi boldogságot nyújt a férfinak, és még egy utolsó gyermekkel is megajándékozza. Ebben a családban (amely persze lehet, hogy csak a messziről jött utazó meséjében létezik, és nem szól arról, mi lesz a két régebbi feleség szexuális igényeivel) nincs tere a féltékenységnek. Szovjet-Kazahsztánban a törvény tiltotta a többnejűséget, de a moszlim kazahok között általános volt, hogy a társbérlőként vagy albérlőként bejelentett hölgy a házigazda második felesége volt. A csoportházasság a puritán Amerikában sem volt ismeretlen. Az Oneida közösség 1848-tól 1881-ig állt fenn, a tagok, akiknek létszáma a 200 főt is elérte, teljes vagyonközösségben és szexuális közösségben éltek. A San Francisco-i Kerista közösség tagjai 1971-től 1991-ig éltek csoportházasságban.

Advertisement

Teljesen önkényes módon úgy gondolom, hogy az együttélést házasságnak lehessen nevezni, az együtt élők száma aligha lehet négynél több. A négy fő ideális, együtt jár azonban azzal a veszéllyel, hogy a közösség két párrá esik szét. Ezért talán jobb, ha a csoport háromtagú; heteroszexuális személyeket tételezve fel az összetétel egy férfi, két nő, vagy fordítva: két férfi, egy nő. A gyerekek jogait és jogállását természetesen szabályozni kell, az együttélés módját azonban nem szabályozhatja a jog. Azt azonban törvénynek kell kimondania, hogy kettőnél több személy is köthet házasságot. Erre azért van szükség, amiért az azonos neműek házasságára. Hogy senki ne mondhassa, ez csak amolyan furcsaság, nem olyan értékű házasság, mint egy férfi meg nő házassága, és a belőle származó gyerekek is csak afféle zabigyerekek. Az egyenlő méltóság elve megköveteli, hogy három vagy négy ember frigye éppen olyan házasságnak tekintessék, mint bármely más házasság.

Végezetül érdemes még egy dologról szót ejteni. Az természetesen a házassági közösség tagjainak magánügye, hogy párosával vagy együttesen kívánnak-e szexuális életet élni. De minthogy az egész projektnek fontosabb talán a pedagógiai küldetése, mint a családjogi, a csoportszexnek is megszívlelendő a pedagógiai értéke. A nők ugyanis általában könnyen feloldódnak a csoportszexben, kedvesek egymáshoz, szeretik egymást, még ha nem válnak is biszexuálissá. A férfiak ellenben, hiába tárta fel Kinsey felmérése, hogy 37 százalékuknak volt valamiféle homoszexuális élménye, az eltitkolt homoerotikus késztetés pedig akár homophob gyűlölködésben is megnyilvánulhat, kevés kivétellel a csoportszexben is úgy viselkednek, mintha érettségi banketten lennének: Parancsolj, kérlek. Nem, nem csak utánad…! Csodálom, hogy nem megy el a nőknek a kedve mindörökre tőlük.

A Facebook hírül adta, a Legfelsőbb Bíróság döntése után a 46 éves Nathan Collier a feleségével Victoriával együtt kérvényezte, hogy feleségül vehesse élettársukat, Christiene-t is. Szívből kívánom, hogy sikerrel járjanak. Ha ebből mozgalom lesz, én is beállok aktivistának. Életkorom kizárja a feltételezést, hogy önös szempontok vezetnek. Csak szurkolnék, segítenék nekik, érdek nélkül, ahogy Immanuel Kant előírta.