59 férfi, nyolc nő és négy gyerek holttestét találták meg az osztrák autópályán tegnap talált teherautóban. Feltehetően mindannyian szír menekültek voltak.

A burgenlandi tartományi rendőrfőnök pénteki sajtótájékoztatóján kiderült, hogy három embercsempész gyanúsítottat már elfogtak, közülük az egyik magyar papírokkal rendelkezik, a másik bolgár állampolgár, a harmadik pedig egy libanoni származású bolgár, és az utóbbi az ügy fő gyanúsítottja is. Négy másik gyanúsított szabadlábon védekezik. Mindegyiket Magyarországon kapták el.

Az osztrák Kronen Zeitung szerint a teherautó szerda hajnalban indult el Budapestről. Reggel kilenckor már az osztrák-magyar határnál volt, de a határt csak szerda éjszaka lépte át, és az autót másnap délelőtt találták meg a leállósávban, 30-40 kilométerre a magyar határtól.

Advertisement

Advertisement

A rendőrség elmondta, hogy a teherautó rakterét nem lehetett szellőztetni, ide zsúfolták be a 71 embert, közülük egy egy- vagy kétéves kislány volt a legfiatalabb. Az áldozatok azonosítása jelenleg is tart, de nehezíti, hogy a tetemek már bomlásnak indultak a melegben.

Közben az M5-ös autópályán felborult egy ugyancsak szíreket szállító kisteherautó péntek hajnalban Kiskunfélegyháza közelében. A balesetben többen megsérültek, egy román embercsempészt a rendőrök elfogtak.

(via Index, MTI)

Advertisement

Fotó: AP Images