Az nem más, mint Patricia Arquette beszéde, amit arra használt fel, hogy egyenlő jogokat és béreket követeljen a nőknek. De mire is utalt pontosan?

A színésznő a Sráckorban nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Gyorsan köszönetet nyilvánított mindenkinek, akinek ilyenkor kell, majd rátért a lényegre, és a nőkre, akiknek szintén köszönetet mondott:

Advertisement

"Minden nőnek, aki életet adott az ország összes adófizetőjének és állampolgárának, azért harcoltunk, hogy mindenkit egyenlő jogok illessenek meg. Itt az idő, hogy végre mindenkinek egyenlő bérek, a nőknek pedig egyenlő jogok járjanak az Amerikai Egyesült Államokban" – mondta Arquette, aki a végén a mikrofonját is elejtette, miközben a kamera a lelkes Meryl Streepet és Jennifer Lopezt mutatta.

A nemektől független béregyenlőség elég kényes téma Hollywoodban és egyáltalán egész Amerikában, pláne, amióta tavaly a kiszivárgott Sony-emailekből kiderült, hogy a férfi filmsztárok sokkal jobban keresnek női partnereiknél: az American Hustle című filmben a női főszereplők mind kevesebbet kaptak, mint a férfiak, beleértve még azokat is, akik nem játszottak annyira fontos szerepet.

Advertisement

Az mindenesetre biztos, hogy elég komoly visszhangja volt Arquette beszédének (nagyobb, mint Lady Gaga Sound of Music-tisztelgésének), és a színésznő később a színfalak mögött (lásd a lenti videót) még részletesebben beszélt arról, hogy alkotmány- és törvénymódosításra volna szükség, amelyek tiltják a diszkriminációt, különben semmi nem fog változni.