A Tidal tesztjével kipróbálhatod, hogy mennyit is számít a tömörítés. Öt szám van, harminc másodpercig szólnak, közben lehet váltogatni a jobb illetve a rosszabb minőségű (AAC) forrás között.

Én háromszor találtam találtam el, hogy mikor szól szebben a szám, de ez inkább a szerencse műve volt. Egy-két helyen éreztem árnyalatnyi különbséget, egyébként tök ugyanúgy szólt a zene.

Advertisement

Persze nem csak a fájl minősége számít ebben az esetben, hanem az ember füle, illetve a hardver és a hangszóró is. Arra már az elején figyelmeztet a Tidal, hogy béna fülesekkel, vagy a laptop beépített hangszórójával nincs sok értelme a tesztnek. Én egy 2.1-es rendszert használtam, teljesen átlagos darab, és azzal sem hallottam jelentős különbséget, sőt.

Egyébként azt mondják, hogy ha az ember megtanulja, hogy milyen részletekre kell figyelni, hogy feltűnjön a tömörítés, az utána már nem is tudja nem hallani ezeket. Nekem viszont dunsztom sincs ezekről, úgyhogy hiába kínál a Tidal sokkal jobb minőségű zenei szolgáltatást, azt hiszem nálam marad az MP3 meg a YouTube-diszkó.

via Gizmodo