Elolvastam Spiró György új regényét. Oroszokról szól.

Oké, nem ilyen egyszerű: a Diavolina főhőse Makszim Gorkij, a világhírű író, aki a forradalmak előtt, közben és után is ott volt közel a forradalom vezéreihez, így sok mindent tudott és sok mindent tett is. Életét és halálát Olimpiada Csertkova meséli el, aki a könyv összes szereplőjéhez hasonlóan létezett, és a szerző rengeteg anyagot gyűjtött annak érdekében, hogy hiteles lehessen a mű. Azt mondta valahol Spiró György, hogy többet kutatott és előtanulmányozott, mint bármikor, ez különösen ahhoz képest valami, hogy például a tíz évvel ezelőtti Fogság baromi vastag, ez a Diavolina viszont alig kétszáz oldal, egy ültő helyben végig lehetne olvasni.

Advertisement

Valószínűleg úgy is kellene – nekem sajnos nem jött össze –, mert megírva is úgy van. Fejezetek és mindenfajta tagolás nélkül megy előre a történet a maga útján – lendületesen, dinamikusan –, a századfordulótól a forradalmakon és a nagy leszámolásokon át Gorkij haláláig, sőt még egy kicsit tovább is. Rengeteg szereplő jön-megy benne, élnek, esznek-isznak, dumálnak, meghalnak, az ő kis történeteik adják össze a nagy történetet.

Közben egyrészt összeáll valami izgalmas kép Gorkijról, az emberről, aki Leninről és Sztálinról is tudja, mekkora barmok, és aki bár gyakran meghunyászkodni látszik, mégis sokat tesz sok mindenkiért. Másrészt egy még izgalmasabb vonal is kibontakozik a forradalmak ostoba kilátástalanságáról. Jó könyvet írt Spiró, olyan a Diavolina, úgy működik, mintha dokumentumregény lenne, mintha tényleg Csertkova diktálta volna bele a maga személyes emlékeit. Szikár, dísztelen, erős, pontos és végső soron izgalmas is a szöveg.

Meg lehet tudni belőle ezt-azt arról, hogy hogyan működnek a dolgok.

Az meg csak most jutott eszembe, hogy annak idején teljes mértékben sikerült kicseleznem nemcsak a köz-, hanem a felsőoktatást is, és egyetlen kötelezőt sem olvastam el Gorkijtól. Se az Anyát, se az Éjjeli menedékhelyet, se tényleg semmit. Most viszont kíváncsi lettem.

Advertisement

A poszt címében olvasható mondat – mely a 171. oldalon található – egyébként nem az íróról, hanem Sztálinról szól, és szerintem elég sokat elárul a különböző társadalmi berendezkedések karakteréről. De ezenfelül is sok szuper mondat van még a könyvben.

Úgyhogy olvassatok mindennap!