Azonnal kapcsolták a párt ügyvezető főtitkárát. Csorba Béla beismerte, hogy követtek el hibákat, de azt ígérte, hogy máris módosítják a törvényt, és több verzió is fekszik a kormány előtt. Mindeközben a Baszódjál meg, KDNP című tiltakozó Youtube-sláger szólt a háttérben.

Ez lehetett a hónap legjobb telefonbeszélgetése.

Vasánap a családdal Párkányban vásárolt be Hildebrand Krisztián, és a Kofola betárazása után posztolt egyet erről a Facebookon. Aztán ma az egyik komment annyira feltüzelte, hogy megint tárcsázta a KDNP központi számát. Azért megint, mert a vasárnapi boltbezárást felháborítónak tartó állampolgár korábban már próbálkozott a pártnál – például éjjel –, de akkor nem vették fel. Most igen, és a titkárnő késlekedés nélkül kapcsolt, méghozzá közvetlenül a főtitkárhoz. Egy piros pontot máris adtunk a KDNP-nek a választókkal való kapcsolattartásért.

Advertisement

Amikor telefonon beszéltünk Hildebrand kalandjáról, még mindig érződött rajta a meglepetés, hogy a KDNP-s nemhogy felvette, de érdemi válaszokat is adott a kérdéseire, sőt azt sem titkolta egy pillanatig sem, hogy a párton belül is problémás téma ez.

A legfontosabb információ, túl az egész ügy szórakoztató mivoltán, az, hogy a kormány mindjárt módosítani fogja az új – és azon belül már hatálybelépés előtt módosított – törvényt. Hogy milyen irányban és módon, azt Csorba nem mondta meg:

Látják, hogy ez így nem teljesen jó, és vannak ellenvélemények, így biztosan lesz módosítás, hogy pontosan mit változtatnának, azt nem mondhatja el, amúgy is több változat fekszik a kormány előtt. (Itt javasoltam a teljes hátraarcot és az eredeti állapot visszaállítását.)

A főtitkár próbált kifarolni a KDNP nevéhez tapadt kínos ügyből:

Ezt a törvényt nem abban a formában fogadták el, ahogy ők javasolták, többek között pl. javasolták, az idegenforgalmi főszezonban ne éljen ez a tilalom. De a kormánytöbbség végül nem azt a változatot fogadta el.

Csorba is elismerte, hogy a KDNP annak tudatában terjesztette be a javaslatát, hogy fogalmuk sincs a választópolgárok véleményéről, sőt az is kiderült a szavaiból, hogy egyáltalán nem tudtak arról a minisztérium által megrendelt 2011-es tanulmányról sem, amely nem titkolta, hogy a többség elutasítja a boltbezárások ötletét.

Az ötlet régi, de akkor nem érzékeltek ekkora társadalmi ellenállást, sőt, most pedig nyilván azok hangosabbak, akik nem értenek egyet velük, ezért nem tudja, hogy mekkora a valódi társadalmi támogatottság vagy elutasítás, de szerinte ezt fel kellene mérni. Kérdeztem, hogy ezt nem lehetett volna esetleg nem esemény után, hanem előtte, mire az volt a válasz, hogy ez így hiba volt.

Sőt azt is bevallotta, hogy a pártja maga is vasárnapi beszerző volt eddig:

Megtudtam, hogy főtitkár úr is gyakran vásárolt vasárnap hiperben meg diszkontban, nemcsak magának, hanem a KDNP-nek mint szervezetnek is, persze részben azért vasárnap, mert a láncok vasárnapra időzítették az akcióikat.

A legjobb, hogy mindeközben végig szólt a trágár sláger, sőt a főtitkár arra is utalt, hogy megérti, ha valaki ezt dúdolja.

Mit mondjak, szívesen lettem volna pár órával ezelőtt telefonkagyló. Vagyis érintőképernyő.

A beszélgetés teljes sztorija itt olvasható el Hildebrand posztjában.