Budapest legnagyobb rejtélyei: a Daubner Cukrászda

De azzal is kezdhettem volna, amivel a Guinnesst agyba-főbe dicsérő posztom címét: hogy tökéletes dolgok. Hiszen a Daubner is az, pontosan úgy, ahogyan az a multinacionális ír sör, vagy ahogyan a Nespresso kapszulás kávéja meg mondjuk a Nyakas Pince chardonnay-ja.

Úgy értem, nincs bennük semmi extra, kanyar és szuperkézművesség, csak megbízhatóak, fix pontok, amik elégedettséget és élvezeteket hoznak ebben a nyugtalan világban.

Miért motoszkál a fejemben mégis ez a rejtélyes szál? Több oka van annak, kifejtem.

Daubneres tortát még valamikor a kilencvenes években ettem először – hogy milyet, emlékszem konkrétan, mert később többször visszértünk hozzá: brazil dió volt –, és eldobtam az agyamat kapásból. Akkori ítélő- és ízlelőképességem birtokában zseniálisnak találtam. Annyira könnyed volt érzetre, hogy majd elrepült, meg harmonikus és finom minden porcikájában. Azóta bármit vásárolok ott, nemhogy hibát nem találok benne, éppen ellenkezőleg: mindig találok benne élményt. Pogácsától kifliken, bejgliken, különböző süteményeken át a bármelyik tortákig. Oké, a kávé nem nagy szám, a fagylaltok és a parfék alapból nem mozgatnak meg, nevezzük ismereteimet kilencven százalékosaknak.

A hétvégén valami hátborzongatóan kék torta került az asztalra, vastag marcipán bevonattal, belül a dobosra emlékeztettek a rétegei, az is klassz volt, mint a pinty.

Fogalmam sincs, hogy tudják ezt, hogy mindig ilyen minden, meg azt sem nagyon tudom, milyen teljesítményt nyújtanak a termékek, amikor már nem frissek, mert, teszem azt, ránk maradnak. Ezt nehéz felmérni, mert nemigen szokott belőlük beragadni néhány morzsánál több. Bár ha jobban belegondolok, egy-két szelet torta időnként megpihen a hűtőben, és másnaposan sincs vele gond.

Szóval, sejtelmem sincs, hogyan dolgoznak Daubner György cukrászműhelyében a cukrászleányok és -legények, milyen anyagokat használnak, hozatnak-e toszkán lisztet, hol tojják nekik a tyúkok a tojást, hány fokos fakanállal keverik a krémet.

Már csak azért nincs sejtelmem – ez az első rejtélyes pont –, mert nemigen találok az intézmény munkásságáról érdemi publikus információt sehol. Miközben a gasztrovilág tetőtől talpig megváltozott Budapesten, éttermek, kávézók, borozók és sörözők tömkelege rakétázott újonnan a horizontra – kisebb számban cukrászdák is előfordulnak a mezőnyben –, addig a Daubnernél szélcsend van. Egy-két cikk és poszt elvétve, de semmi komoly.

Az üzlet közben ott áll a Szépvölgyi úton, kisebbfajta bővítés volt, de azon túl nulla, és jönnek egymás után az autók, parkolnak, ahogy tudnak, a népek beállnak valamelyik sorba a borzalmasan, idegesítően szűk és kényelmetlen eladótérben, várnak negyed órát, ha szerencséjük van, kevesebbet, ha nincs, többet, felpakolnak, hazamennek, esznek, boldogok.

Ha így megy a bolt – ránézésre nagyon megy –, akkor a rejtélyekkel kapcsolatos további kérdéseim a következők:

  • miért nem nyit a Daubner rendes, leülős cukrászdát akár a belvárosban?
  • miért nem nyitott ilyenekből már tucatnyit?
  • ha így nagyon komolyan terjeszkedni nem akar – mert nem képzeli magát Lipóti pékláncnak, szerencsére –, legalább a Szépvölgyin miért nem teremt kényelmet és hangulatot annak a rengeteg magyarnak, aki ennyire rajong érte?

A Daubner nem is cukrászda. Mai fogalmaink szerint semmiképpen. Inkább pogácsa-, sütemény- és tortabolt. Hogy konkrétabb legyek: azt nem értem, hogy amikor forradalom van – miszerint gasztro, ugye –, akkor hogyhogy nem áll bele valaki, akinek mindene megvan hozzá, beleértve főként a több ezres vagy talán tízezres stabil vevőkört.

Gyűlölök a Daubnerben vásárolni. Ez megmaradt a kommunizmusból, hogy gyakorlatilag nem bírom elviselni a sorban állást. Pláne egy olyan helyen, ahol nincs levegő, a középosztály meg csivitel, mintha fizetnék érte. Persze a költség-haszon elemzés gyakran azt hozza ki, hogy be kell oda állni, de mintha a fogamat húznák. Volt, hogy fellázadtam, évekig nem jártam arra. Aztán amikor nagy sokára megint, akkor mit állapítottam meg? Azt, hogy nem változott semmi. Igen, a brazil dió is éppen ugyanolyan jó.

Ti értitek ezt?

fotó: varosban.blog.hu