​"Nyers lószar"-nak nevezte a Cinket Deutsch Tamás, itt válaszolok neki

Kis híján picsázásba fulladt a Facebook-poszttal induló beszélgetés, pedig csak én értettem félre.

Deutsch Tamás EP-képviselő és twitterkirály, egyben klubelnököm és Kovács Kovi István mellett kedvenc magyar mikrobloggerem betámadta a Cinket, itt válaszolok neki.

Kedves Deutsch Tamás, kedves Elnök úr,

először is hadd kezdjem egy vallomással. Amikor egy barátom, akit majdnem annyira szeretek, mint Talapa Jánost, konkrétan Ács "444" Dániel rámcsetelt, hogy Elnök Úr a Cinkről posztolt valamit, remegő kézzel olvastam el a vadonat friss Facebook-bejegyzést. És első, második, sőt harmadik olvasásra is úgy olvastam, hogy Elnök Úr a cink.hu-t "picsasereghajtó online szösszenet"-ként definiálja. És boldog voltam. Viccen kívül, majdnem olyan volt, mintha kék-fehér csíkos mezben utolsó perces gólt lőttem volna a Fradinak, és miközben 500 karmester az örömtől, 10000 kakastoollas csendőr a dühtől tombol a lelátón. Mi más érhet fel azzal, mint hogy az ember elől egy teljes picsasereg menekül?

Aztán, negyedik olvasásra rájöttem, hogy Elnök Úr "piacsereghajtó online szösszenet"-nek nevezett. Búbánatosabb lettem, mint az egyszeri KDNP-s, amikor rájött, hogy a glory hole nem vallásos kifejezés.

Ezen felül nem sokat tudok reagálni a posztjára, mert frankón fogalmam sincs, mi izgatta fel ennyire.

Azon olvasók kedvéért, akik nem 2 perces spéttel követik Elnök Úr munkásságát, idemásolom a facebookos bejegyzését:

Az a nagyon halovány érzésem támadt, hogy a cink.hu piacsereghajtó online szösszenetet NEM KIZÁRÓLAG Szily Laci kimagasló sajtóetikai felkészültsége óvja meg attól, hogy a hirdetőikről pozitív dolgot írva a seggnyalás bűnébe essenek, hanem az az egyáltalán nem elhanyagolható apróság IS, hogy abba a nyers lószarba senki az ég egy adta világon nem hirdet.

Én kérek elnézést.

Azt kell mondjam, Elnök Úr nemhiába lett majdnem a Médiahatóság elnöke, annyira átlát a szitán. Ebben a lószarban tényleg nem hirdet senki. És ez direkt van!

A tényekhez ragaszkodva azt kell mondjam, ez a beteges semlegesség igazi New York-i zsidó trükk, ugyanis a Cink és a Gawker Media blogbirodalom tulajdonosa, Nick Denton találta ki, a lehető legnagyobb örömömre. A Cink ugyanis hangsúlyozottan nem akar magyar médiapiaci szereplő lenni. És függni bárkitől, akár annyira is, hogy figyelemmel legyen a hirdetéseire. Szóval a Cinken az elejétől fogva, tudatosan nincs hirdetés. Ez a blog nem azért van, hogy bevételt generáljon, hanem azért létezik, hogy minél nagyobb, kritkus szellemű olvasótábort teremtsen magának, akik nemcsak olvasnak, de hozzá is szólnak, beszélgetnek, és közben a gyakorlatban tesztelik le, hogy a Gawker birodalom kommunikációs eszköze, a Kinja friss fejlesztései klasszak-e, vagy eldobandóak. Szóval olyan kísérleti nyulak vagyunk, akiket nemhogy nem ölnek meg, hanem az elképzelhetó legnagyobb szabadságban tartják őket. A tulajdonosunk ugyanis úgy képzelte, hogy a közösségépítés legjobb eszköze a seggnyalás teljes kiiktaása.

Hát így.

Örülök, hogy ez szóba került köztünk, jó alapozást és sokkal sikeresebb tavaszi idényt:

Szily László