Puritán, matracon alszik, semmit nem szeret úgy, mint a természetjárást, kedves, közvetlen, aztán kiabál, de képtelen volt megtanulni egy nyelvet. Olyan gyorsan gondolkodik, hogy ettől furcsán beszél. Sosem látott portré jelent meg az egyik Új Simicska Lajosról, Garancsi Istvánról.

Bajszos, szívós, falusi fiúként kezdte meg a Pécsi Tudományegyetem közgazdász-képzését 1985-ben Garancsi István.

Ezzel a jamaikai üzletemberhez illő leírással kezdődik a Figyelő magyar sajtóban kivételes Garancsi-portréja. A milliárdos MET és Videoton-tulajdonos azonban nem jamaikai, hanem egy kis szabolcsi faluból, Fábiánházáról származik.

Advertisement

(A Figyelőben emellett a profilcikk mellett egy interjú is megjelent Garancsival, arról szól ez a friss posztom.)

A profilcikkhez a pillanatnyilag talán legfontosabb magyar oligarcha jó pár munkatársa és barátja mesélt a személyiségéről. Végigkövethetjük, ahogy a keményen dolgozó kis közgazdászhallgatóból bróker, brókercégvezető, milliárdos majd sokszoros milliárdos lesz. Olyan fickó, akit a környezete szerint mindig sokkal jobban érdekel a hobbija - fociklub és természetjárás - mint az üzlet. Aki az üzleti cápáskodást az erdei ösvényeken kompenzálja. Aki egyetem után, friss sokmilliomosként is megtartja azt a szokást, hogy a barátaival a nagy mezőgazdasági munkák idején lemennek segíteni az apjának.

Advertisement

Garancsi a kilencvenes évek közepétől a kis Takarébrókert naggyá teszi és meggazdagodik, majd 2001-ben a CD Hungary privatizációjával szerzi az első milliárdját. Már ekkor az a helyzet, hogy az állam irányított húzásokkal segíti a tulajdonszerzését, és már ekkor Csányi Sándor és Hernádi Zsolt az a két másik személy, aki jól keres az üzleten.

Itt van pár izgalmas idézet, de a cikk igen érdekes, rengeteg részlettel, így érdemes a lapban elolvasni:

  • Még a földek felé a szekéren is mindig olvasott.
  • Milliárdjai ellenére nincs drága órája, vagy autója, egy videotonos Volkswagen Passattal járt sokáig, amit most egy többéves Audira cserélt, a saját futballistái jellemzően sokkal jobb gépeket hajtanak. Ebédre általában a közértből szerez be egy zsemlét kolbásszal, vagy két Túró Rudit.
  • Sokat mozog, mert igazi irodája nincsen, de a Károly körúton van a Magyar Természetjáró Szövetség központja, illetve a Videoton FC budapesti főhadiszállása. Ideje legnagyobb részét azért a Vérhalom utca 12-16-ban a CD Hungary főhadiszállásán tölti, de itt sincs saját irodája, vagy titkárnője.
  • Pár dologra azért költ: kiváló és drága kerékpárjai vannak, szereti a trendi, extra túrakabátokat, pólókat.
  • Két nyakkendője volt mindössze, azokat is bent tartotta a cégnél, az édesapjától kapott kocka Ladájával járt, de az üzletben nagyon hasított.
  • A takarékszövetkezeti rendszernek is volt már ekkor egy viszonylag jelentéktelen brókercége, a Szent István körúton működő Szenzor-Takarék-Bróker Kft. (később Takarék Bróker). Garancsi 1994 és 2001 között e cég vezetője volt, itt alapozta meg vagyonát és üzleti hírnevét.
  • Az OTP és a magyar állam jól időzített és árazott értékbecslésekkel, hitelekkel, vagy ingatlan-vásárlásokkal mindig éppen a legjobbkor segített a CDH-n, amelynek haszonhúzói később Garancsi mellett valóban Csányi és Hernádi lettek.
  • Barátaival, Tassy Márkkal és Balogh Attilával megmászott nagyon sok 4 ezres csúcsot, olykor kiskorú gyermekeit is vitte a túrákra. Kétszer járt Argentína legmagasabb hegyén is, de egyszer sem jutott föl a csúcsra. Járt Afrikában a Kilimandzsárón, majd a Mount Everest alaptáborában is. Egy hegymászótársa elmesélte, hogy az alaptáborban komoly sérülést szerzett, de egy orvos barátjával amennyire lehetett összefoltoztatta magát, így tudott lejutni.
  • Nem volt különösebben jó gömbérzéke, de remek reflexei voltak. Minden közeli lövésbe önfeledten belevetette magát. „De mivel a meccsek előtt levette a szemüvegét, a távoli lövéseknél inkább retteghettünk”– mesélte a Figyelőnek Telek Péter jogász, aki ma is több Garancsi-érdekeltségben tisztviselő.
  • Garancsi Krassó Györggyel ott volt a Magyar Október Párt megalakulásán, és már nemcsak a kettősrangadók és a válogatott focimeccsek miatt járt fel barátaival hétvégenként Pestre, hanem szamizdat folyóiratokért is.
  • Zimányinak köszönhette később Garancsi, hogy ő lehetett az egyik fiatal, aki Nagy Imre újratemetésén a sír mellett állhatott.
  • Kikezdhetetlen logikája van, de nagyon gyorsan és kicsit furcsán beszél, mert gyorsabban gondolkodik, mint ahogy el tudja mondani.
  • Mindent ott azonnal akar, nem ismeri az akadályokat. Ez riasztó is lehet, de mivel hisz benne, ez is a sikerének a titka. Állandóan fel van pörögve, annyi mindent kér, mond, javasol, hogy az apparátusai nehezen követik. Néha a csapongó mailjeit sem könnyű értelmezni, nagyon képben kell lenn a történésekkel, csak akkor érted a leveleit – mesélte Kopa Rajmund. Sok időt nem tud szánni az ügyekre, ha valamivel egyetért, nem hallgatja végig a mondatokat: „Oké, rendben van. Mentem. Cső!” és már robog is tovább.
  • Másoktól azt hallottuk, hogy elsősorban Garancsi vendéglátóipari érdekeltségeit viszi, állítólag ilyen a Liszt Ferenc tér 11, ahol korábban Karma, most Trattoria Gusto néven működik vendéglő. Mi azt hallottuk, hogy a Hello Baby szórakozóhely, vagy a szintén Liszt Ferenc téri Becketts sincsenek távol tőle.