Fogalmunk nem volt, hogyan csajoznak a paradicsommadarak

Ed Scholes ornitológus és Tim Laman természetfotós nyolc évet töltöttek azzal, hogy az Új-Guinea lehetetlen domborzatú esőerdőiben élő mind a 39 paradicsommadár-fajt dokumentálják. Rengeteg dolgot ők láttak először, például azt, hogy miről is szól pontosan a Wahnes-paradicsommadár násztánca.

Az volt meg korábban, hogy a földről nézve a takaros kis udvarán táncoló madár (Parotia wahnesi) egy váratlan pillanatban felcsapja a mellkasán található zöldeskék tollakat, miközben súlyosan fekete tütüszoknyát terít maga köré más tollakból, és közben rázza a fejét, melyből – a Parotia-nemzetség többi fajához hasonlóan – hat bóbita áll ki.

De a műsor egyszemélyes közönsége, a Wahnes-paradicsommadár tojó, a hím felett egy ágon ülve nézi a bemutatót. Laman kíváncsi volt, hogy ő mit lát ebből az egészből, ezért távkioldós kamerát szerelt a fa tetejére. Kiderült, hogy mi is történik igazából: amit mi látunk, az nem érdekes, a madár színjátszós mellkasvértje felülről nézve nem zöldeskék, hanem sárga, teste vibráló ellipszis, fejét pedig azért rázza, hogy a tarkóján található, felülről is látszó tollakkal jellezze a tojónak, hogy itt és most fog villantani. A tökéletesen fekete alapon a sárga villantás nagyobbat szól, mint oldalról nézve bármi.

Olyan ez, mint a borzas kúpvirág (Rudbeckia hirta), amit mi kanárisárgának látunk, apró fekete középpel, míg a virág igazi közönsége, az ultraibolyában látó méhek, hatalmas fekete foltot látnak a szirmok közepén:

Scholes és Laman elképesztő munkájáról itt van egy rövidebb ízelítő:

És van egy félórás előadásuk is, amiben mesélnek a nyolcéves kaland felfedezéseiről és műszaki bravúrjairól: