Reggel azt hittem, dupla szuperjubileum van. Hogy nemcsak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség első elnökének lenne ma a 75. születésnapja, hanem a mi kis rendszerváltásunk 25. évfordulójának is ezen a napon örvendezhetünk. Aztán rájöttem, hogy nem ez a helyzet.

A mi kis rendszerváltásunk alatt a KMKSZ megalakításának napját értem szubkulturálisan-lokálisan. Ám közben leesett, hogy szűkebb pátriárkánk kvázi-RMDSZ-ét nem Fodó 50., hanem 49. születésnapján csináltuk meg. Annyi volt, mint én most. Amikor erre rájöttem délelőtt, elment a kedvem a memoárírástól. Estefelé azonban arra jutottam, miért ne érne meg egy posztot a 75-ös önmagában. Hisz úgyis olyan kevesen ismerték Fodót Magyarországon.

1.

Fodó Sándor 1940. február 26-án született Visken. Ez több szempontból is érdekes. Először is, Visk a szülővárosomhoz legközelebbi magyarlakta település. Az öt máramarosi koronaváros egyike – Hosszúmező, Huszt, Sziget, Técső a többi négy –, amivel ma is illő eldicsekedniük az ott lakóknak és az onnan elszármazottaknak. Técső és Visk közt hol abszolút, hol kevésbé egészséges rivalizálás-kekeckedés ment. Mindenki tudja pl., hogy a viskiek bicskások – a técsiek dongók –, és hogy a bicskások keresztben viszik a létrát az erdőben, és nem hosszában, haha. Meg azt is, hogy amikor már elvesztették a városi rangot, a településtábla alá nagybetűkkel kiírták, hogy ez a falu város. Mindez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy barátokká váljunk Fodóval. Sőt a 26 év korkülönbség sem zavart bennünket ebben.

Advertisement

Advertisement

Fodó volt minden ilyen magyar polgárjogi mozgalom motorja és központi alakja a hatvanas évektől a kilencvenesekig. Egy nagyon tökös és erős pasas volt. Három évig volt sorkatona – miszerint közmatróz – a szovjet haditengerészetnél, majd Észtországban, a tartui egyetemen diplomázott, impresszív eredménnyel. Az ungvári egyetem magyar tanszékén kapott állást, de innen 1972-ben, amikor a kárpátaljai magyar értelmiség színe-virága beadványt szerkesztett-küldött a szovjet pártvezetésnek – a magyar kisebbség sérelmeinek orvoslását forszírozva –, őt mint az akció egyik főszervezőjét kivágták a nyavalyába. Egy darabig hol volt munkája, hol nem, fűtött, rakodott, korrektorkodott, majd több évvel később visszavették az egyetemre.

A leszerelésem után ismerkedtem meg vele, az első évfolyamon, 1983/84-ben ugyanis még nem volt közünk egymáshoz. Miután 1986-ban visszatértem Fehéroroszországból, letettem a pótvizsgáimat, megszereztem a két évvel azelőtt meg nem szerzett aláírásokat, folytattam az egyetemet. Vicces volt, hogy Fodó, aki néprajzban, észtben, nyelvészetben volt otthon, oroszt adott elő nekünk akkor. Igaz, profi volt abban is. Én dettó. Nem hinném, hogy konkrétan emiatt kedvelt meg, mindegy, a lényeg, hogy egy idő után kiszemelt valamiféle utódául. Nem egyetemi, hanem polgárjogi harcosi utódául. Mert ezek a dolgok az előző másfél évtized szűk levegője utáni gorbacsovi frissüléstől kezdtek komolyan szárba szökkenni újfent.

Pár dolgot mondok, amiben benne – vagy amihez közel – voltam, és amik fontosak voltak:

  • 1986-ban megjelent Ungváron Kozma Endre budapesti vendégtanár – korábban nem járt hozzá hasonló ember mifelénk –, és olyan gondolatokat, mentalitást, lemezeket, könyveket hozott, hogy a fülünk kettéállt. A 25-ös szobából, ahol a kollégiumunkban lakott, találkozási pont és fogalom lett.
  • 1987-ben felbukkant nálunk az első ELTE-s diákcsoport, egy hétre jöttek csak, hivatalosan nyelvjárást gyűjteni, de előtte ezer évig nem volt hasonló kapcsolat, így őket nagyon-nagyon izgalmasaknak, érdekeseknek és okosaknak találtuk.
  • 1988-ban megalakult a József Attila Alkotóközösség, ebben írók és művészértelmiségiek vettek részt, és pompás dolgok kerültek napirendre. Olyanok, amik napirendre kerülését korábban kőkeményen büntették volna. Nevetségesnek tűnhet ma, de ilyen volt pl., hogy magyar újságokban magyarul lehessen írni a településneveket. Hogy Munkács Munkács legyen, ne Mukacsevo, és hogy Ungvár se legyen Uzsgorod.
  • 1989. február 26-án – napra pontosan 26 évvel ezelőtt – lezajlott a KMKSZ alakuló ülése, ezen Fodó Sándort választották elnökké. Kárpátalján azon a napon ment végbe szerintem a rendszerváltás – noha a Szovjetunió utána még egy jó darabig fennmaradt.

A KMKSZ-ről többet is mesélek most. Ahogy a fenti listából is látszik talán, a dolgok szinte maguktól jöttek, egymásból következtek. A lényeghez én – fiatal emberként – mindenekelőtt Fodó barátsága miatt voltam közel. Adta magát, hogy ott legyek a nagy lépéseknél, döntéseknél. Így lettem tagja a KMKSZ kezdeményező csoportjának és az első választmányának. Érdekes, akkor már eszünkbe sem jutott, hogy ebből bajunk lehet. Pedig még csak 1989 eleje volt, egyetlen forradalom sem ment le egyetlen kelet-európai országban sem, és jócskán előtte voltunk pl. Nagy Imre újratemetésének is. Mégsem volt veszélyérzetünk, pillanatig sem. Azon is csak mulattunk, ha a KGB megkereste egyikünket-másikunkat, és el kellett hajtani a férgeket a búsba. Engem amúgy nem vegzáltak – persze a dossziémra kíváncsi lennék.

Advertisement

Advertisement

Eltelt egy év, és mire győztek a forradalmak, kicsit meguntam ezt az egészet. Más dolgok érdekeltek. Bizottságot, Európa Kiadót hallgattam, Dosztojevszkijt olvastam, és bosszantottak a magyarországi politika fejleményei. Úgy gondoltam, nem érzelmi (MDF), hanem racionális (SZDSZ) alapon kell politizálni. Hát így látszott akkor onnan, mit csináljak? Ezekben a preferenciáimban olyan sokan nem tartottak velem ott. 1990 nyarán – miután lediplomáztam – két hónapra még én lettem a KMKSZ ügyvezetője, de ebben már semmi örömöm nem volt. Inkább le is léptem gyorsan ukrán–magyar fordítónak az ifjúsági laphoz, majd fél év múltán, 1991 februárjában áttelepültünk, Budapesten kötöttünk ki. Azóta itt lakunk.

Fodó Sándor a 90-es évek első felében sem volt már jó formában. Úgy tűnt, az, hogy teljesült minden álma, és az élére állhatott egy korábban elképzelhetetlen legális mozgalomnak, plusz a kárpátaljai magyarok is megszabadulhatnak a gyalázatosságoktól, és csomó mindenben sokkal szabadabban folytathatják, szóval, hogy mindez elvette előle-tőle az igazi célokat. Pár évig még ő volt a főnök a KMKSZ-ben, de egyre kevésbé tűnt alkalmasnak a posztra, így Kovács Miklós váltotta, belőle meg tiszteletbeli elnököt csináltak. Elvolt ezzel egy darabig, történtek dolgok, találkoztunk párszor Budapesten is, aztán 2005 májusában, 65 évesen meghalt.

Ha Magyarországon születik, bármi lehetett volna belőle. A 90-es évek elején azt mondtam, miniszterelnöke is lehetett volna az első szabadon választott magyar kormánynak. Minisztere biztosan. Lehet, hogy ez hülyeség, a fene tudja már, elfogult vagyok.

2.

Rengeteg Fodó-sztorim van. Kettőt elmesélek, többet egyelőre nem. Ezeket a mikroblogszférában már megpörgettem régebben, de az nem számít.

A 22-es csapdája

1987 nyarán már össze voltunk barátkozva rendesen. Nyelvjárásgyűjtő gyakorlatunk volt még a vizsgák után, és az lett, hogy Tekeházára és Szőlősgyulára küldtek minket Lajossal, ősrégi barátommal. Sándor mondta, van neki ismerőse Gyulán, majd lakjunk nála. Tervezünk, szervezünk, okoskodunk, okosodunk. Rendben, mondtuk, legyen így. Így lett.

Advertisement

A nyelvjárásgyűjtésre túl sok energia nem maradt, bár igyekeztünk, jöttünk-mentünk, elkaptuk az öregeket, ha kint ácsorogtak, kérdeztük, mit hogy mondanak. Lajos megdörgölte a szakállát, firtatta, hogy hívják maguknál az ilyen embert. Hát, azt nem mondhatom, szabódott a néni. De-de, mondja csak, erősködött Lajos. Na jó, hát trehány, mosolygott a néni.

Közben fürödni jártunk a Tiszára, a nagyszőlősi híd mellé, délutánonként is mentünk össze-vissza, Sándornak annyi haverja volt minden faluban, mint égen a csillag, igyekeztünk jobbítani a világon, de inkább elég sok bort ittunk. Minden este elhatároztam, reggel tejet kérek. A néni, akinél laktunk, tartott tehenet. Lajosnak ment ez, nekem nem.

Volt a polcokon néhány könyv, nap mint nap arra ébredtem, hogy Fodó a teraszon harsányan röhög. Hajnalban kelt, a 22-es csapdáját olvasta, nem bírta csendben. Kipattant a szemem, és máris tudtam, úgyis házibor lesz a reggeli mellé, nem tej. Nincs mese.

Diszkófény

Munkácson voltunk, Rákóczi Kört alapítani, vagy valami ilyesmi, talán 88-ban. Lement a program, az utolsó busszal készültünk vissza Ungvárra. Elmentem pisilni a buszpályaudvaron, ahogy kiléptem a vécéből, elém állt három férfi, velünk jössz, mondták. Dehogy megyek, mondtam. Jössz, mondták. Elkapták a karomat, betuszkoltak egy sárga Zsiguliba, elindultunk. Ezek most megölnek, és azt se tudom meg soha, hogy miért, gondoltam.

Advertisement

Advertisement

Öt perc múlva kiszálltunk, locsolóautók, szemeteskocsik álltak a hatalmas udvaron, bevittek az éjjeliőr bódéjába, vártak ott még ketten. Ahogy beléptem, az egyik lekevert egy hatalmas pofont. Hova tetted, kérdezte. Mit, kérdeztem. Hívjuk a rendőrséget, kérdezte. Hívjátok, mondtam. Nem hívták. Apránként kiderült, lopkodják a kocsikról a sárga lámpákat, kellenek diszkófénynek. Láttak egy magas, vékony fiatalembert elrohanni a buszpályaudvar felé, utánaeredtek, engem találtak. Ezek nem ölnek meg mégsem, gondoltam.

Hívjátok csak a zsarukat, kötözködtem velük, tisztázzuk a dolgokat, szemét emberrablók. Elbizonytalanodtak. Különben is, várnak rám nagyon, mondtam, csúnyán rá fogtok baszni erre. Na és ki vár, kérdezték. Fodó Sándor, az ungvári egyetemről, mondtam.

Fodó, kérdezték rémülten. Tényleg megijedtek, fogalmam sincs, honnan ismerhették. Na menj, mondták. Persze, mondtam, ha elhoztatok, vigyetek is vissza. Beültünk a Zsiguliba, egykettőre ott voltunk. Fodó idegesen rohangált, a feleségem sírt. A busznak már negyed órája el kellett volna mennie, Fodó visszatartotta. Akkor most visszaadom a pofont, mondtam a pofozkodós embernek. Üss csak, üss, mondta szomorúan.

3.

Idén lesz 10 éve, hogy Fodó Sándor meghalt, ezt biztos kiszámoltátok már. Azóta utcát neveztek el róla Visken, ezt 2012 őszén láttam, amikor utoljára jártam a sírjánál. A KMKSZ megvan ma is. Tavaly óta Brenzovics László az elnöke, gondolhatjátok, hogy őt is jól ismerem. Parlamenti mandátuma is van, Petro Porosenko Blokkjának a listáján jutott be.

Advertisement

Advertisement

[a fotó, asszem, 1988-as, és egy munkácsi Rákóczi körös buliban készült, Fodó középen látható]