Csak berakom azt az MTI-hírt, amely szerint hatalmas részvétel mellett elsöprő többség támogatta Luganszk és Donyeck megyék függetlenségét. Tisztára, mint a Krímen.

A szavazók 94-98 százaléka a kelet-ukrajnai Luganszk megye függetlensége mellett döntött – közölte a szakadárok által egyoldalúan kikiáltott "luganszki népköztársaság" választási bizottságának elnöke az Unian hírügynökség hétfői jelentése szerint.

Olekszandr Malihin azt mondta, hogy hétfő reggelig 28 választó kerületi szavazóbizottságban dolgozták fel a vasárnapi népszavazás voksait. Hozzátette, hogy várják még a szavazatokat azokról területekről, ahol a kijevi vezetés által felállított Nemzeti Gárda tevékenysége nehezítette a szavazást.

Az előzetes adatok szerint a szavazók 94-98 százaléka támogatja a megye függetlenné válását, s a részvételi arány 81 százalékos volt – mondta.

Malihin közölte: helyi idő szerint délre (13 óra) várják a pontosabb adatokat, illetve a Moszkvában lakó luhanszkiak szavazásának összesítését, amit szintén beszámítanak majd a végeredménybe.

Roman Ljahin, a szakadárok által donyecki népköztársaságnak kikiáltott Donyeck megye választási bizottságának elnöke vasárnap este az előzetes eredményeket ismertető sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a választópolgárok 89,07 százaléka adta voksát a terület függetlenségére, míg 10,19 százalékuk ellene szavazott. Ljahin szerint a részvételi arány náluk 74,87 százalékos volt. Végleges eredményeket hétfőre ígért.

A kijevi vezetés és több külföldi ország közölte, nem ismeri el a kelet-ukrajnai úgynevezett népszavazások eredményét.