Ezzel vajon mit akarhatott üzenni az alkotó?

A művet a H5-ös – lánykori nevén Szentendrei – HÉV Aquincum megállójában állította fel az ismeretlen alkotó, ma délelőtt szembesültem vele. Úgy vettem észre, hogy nemcsak nekem tetszik, az emberek körbejárják, nézegetik, bár leülni nem nagyon mernek rá.

Ez egy ilyen környék, alig 1 kilométerre innen terült el a híres Római parti kőkert, amelyet a gyilkos RTL Klub riportja után sajnos megsemmisített az emberiség. Mondjuk ez szerintem jobb, hiszen elvont, és már pusztán ebből kifolyólag is kevésbé giccses.

Hosszú életet mindazonáltal nem jósolok A szék és a hasábba zárt tujának, a barbár közönség mellett alighanem a BKK hivatalnokaival is meg kell majd küzdenie az elkövetkezendő napokban. Akárhogy is, tudósítani fogok, hogy meddig sikerült kitartania.