Igazából nem is vesztek össze, csak arról van szó, hogy nincs pénz, és nagyon nagy szükség lenne rá. Az alábbi komplett publicisztikai írást egy rálátós típusú barátomtól kaptam mailben – tényleg, ez nem retorikai fordulat –, és előzetes engedelmével egy az egyben reblogolom, tessék:

Orbán és Simicska háborúja mögött nem az van, hogy Orbán és Simicska összeveszett, hanem az, hogy Orbánnak nincs több pénze, az államháztartás nagyon kritikus állapotban van. Az IMF-től nem vehetünk fel hitelt, az oroszokhoz nem rohangálhatunk hetente, más illiberális államoktól meg nem kapunk, vagy nem annyit, amennyit kellene, és cserébe nem tudunk semmit sem kínálni. Nincs más olyan szektor, amelytől el lehetne pénzt venni, csak az, amelyik eddig Simicskáék miatt érinthetetlen volt: föld, média, építkezés. Ebből a szempontból is érdekessé válik a tusványosi beszéd például. Orbánnak politikailag is ez az érdeke, nyugodtan mondhatja, hogy lám-lám, a sajátjainktól is el tudunk venni, nemcsak a baloldalt szopatjuk halálba, hölgyeim és uraim.

A Nemzeti Kommunikációs Ügynökség terve ésszerű. De nem tudjuk, hogy mik lesznek a feladatai – csak kreatívmunkái lesznek-e, pr-rel, stratégiával, és a médiavásárlást másokra hagyja továbbra is, de legalább elég lesz egy kapcsolattartási pont, vagy azt is akarják. Megjegyzem, ezeket csak olyan projekteknél lehetne alkalmazni, amelyben nincs uniós pénz, abból meg azért többségében kevés van: miniszterelnökség, magyar turizmus, agrármarketing, MNB, Államadósság-kezelő Központ, NMHH, szerencsejáték, MVM, meg biztos még sok kicsi. kreatívval és médiával együtt ez nemhogy nincs 40 milliárd évente, hanem szerintem 15 milliárd sem. A médiavásárlás nem túl bonyolult biznisz, ezt a kócerájt három account el tudja vinni.

De még ha a médiavásárlást ki is veszik az IMG, a Bell & Partners, a Vivaki kezéből, akkor sincs semmi garancia arra, hogy Simicskáéknak stop lesz. És akkor hova költ az állam, ha oda nem? A Magyar Nemzet, a Hír Tv, a Lánchíd Rádió és a Heti Válasz oké, ott lehet érvelni, hogy egyszerűen nem hozzák azokat a piaci számokat, amelyek alapján érdemes lenne ott költeni. Ezzel szemben a Class FM, a Publimont és a Metropol megkerülhetetlen, és amúgy is innen veszik ki Lajosék a hatalmas pénzeket.

Emellett Orbánnak miért lenne érdeke, hogy a pártsajtó is nekimenjen? Orbán hatalma nagyban függ az őt támogató médiaportfoliótól, ez a nagyon szépen záró rendszer akadályozta meg eddig, hogy a kétharmadot kitevő emberek jelentős részéhez eljusson az, amit nagyjából csak a többé-kevésbé független online média tárhatott fel. Nem érdeke rést ütni ezen, sőt éppen ellenkezőleg, a kormány online médiás nyomulása pont arról szól, hogy még több felületen legyen befolyása, egyszerűen már demográfiai okok miatt is. Ha azt nem is tudják elérni, hogy mondjuk az Origo vagy a Vs.hu hardcore pártsajtó legyen, azt el tudják, hogy bizonyos témákkal ne foglalkozzanak, másokkal meg inkább igen.

Persze nem zárható ki, hogy Orbán és Simicska összeveszett, de nem azért, mert Orbán össze akart veszni, hanem azért, mert Simicska nehezen érti meg, hogy miért kell az ő pénzét baszogatni. Orbánnak elfogyott a pénzügyi mozgástere, az illiberális állam bejelentése pedig arról is szól, hogy egyre átláthatatlanabb és elszámoltathatatlanabb akar lenni. A trükközésre már korábban is volt példa, ilyen volt a államadósság-számláló eltüntetése (amit az Index aztán egy nap alatt leprogramozott), ilyen volt annak a bejelentése, hogy a foglalkoztatottság mérésére új módszertant dolgoznak ki (mert a nemzetközi sztenderdek sehogy sem mutatják ki a sikert!), és az NGO-kat is részben azért basztatják, mert túl sokat perelnek közérdekű adatokért. Orbán el akar bújni a számok elől, vagyis inkább azt szeretné, ha a számokat csak ő látná, és senki más.