​Fradi-Honvéd 2:5, Népstadion, 1000 néző. És mindez 1969-ben, még a majdnem aranyidőkben!

Régen se volt jobb! Abban az évben nem jutottunk ki évtizedek óta először a vb-döntőre.

Négy nappal a marseilles-i, csehszlovákok elleni 1-4-es vb-pótselejtező után, durván havas decemberi hétvégén rendezték meg az akkor még fordított, tavaszi-őszi rendszerű bajnokság utolsó fordulóját. 11-1200 néző előtt. Összesen. A Taccson Csepregi Botond jó kis posztban meséli el a záróforduló sztoriját, a nyíltan hangoztatott bundagyanúval, a hólapátolással, a mostaninál is néptelenebb Népstadionnal. Pedig olyanok játszottak azon a meccsen, mint Kocsis, Tichy, Szurgent, Novák, Juhász vagy Szűcs. De még durvább talán, hogy a bajnok Újpesti Dózsa utolsó hazai meccsen 600 ember figyelte a Göröcs, Bene, Nagy, Zámbó rohamosztagot a Csepel ellen, bár a végén örülhettek a döntetlennek. Ennél még most is többen vannak.

Az összeálltásokat végignézve hülyenév-ügyben is nyitva tartottam a szemem. Kapus nem volt egyáltalán, viszont összeállt a Kandi (Csepel), Káposzta (Dózsa), Formaggini Károly (Dunaújvárosi Kohász), Andriska (Dunaújvárosi Kohász) védősor. A középpályán egyedül kóborolt és maximum önmagát szöktette a csepeli Rottenbiller, míg elől Kunszt (MTK) és Faliszek (Eger) várta a passzokat.