A felújított Avastető kilátó a látványtervek alapján a Kárpát-medence Ékszerdoboza lenne. Nektek is ez jutna eszetekbe Miskolcról?

Az 1963-ban épült kilátót miskolci lokálpatrióták szeretnék újra visszahozni a város életébe, akiknek elég komoly terveik vannak, hiszen nemcsak a kilátót újítanák fel, hanem az egész környéket felvirágoztatnák, látványparkkal, és még a közeli borutakkal is összekapcsolnák, de tervben van egy libegő is a belvárosból. Ahogy a projekt honlapja fogalmaz:

Olyan városnegyed nyílik ki az avasi kilátó körül a hegytetőn, amelyben a nyüzsgéssel teli élet és a szalon vendégeinek szellemisége az elegancia és a társasági élet fellegvárává varázsolja a kilátót a régióban.

Magával a kilátóval a Borsod Online szerint az alábbi terveik lennének a jelenleg épp befektetőket kereső miskolci polgároknak:

Advertisement

Fenn egy elegáns szalonétterem működne, amelyben a vendégek a panorámán túl a társasági élet nyüzsgését is élvezhetnék. Alatta a kilátóteraszon kávézó, cukrászda kapna helyet, valamint nyaranként egy koktélterasz.

Már ebből is látszik, hogy minimum Borsod Párizsává tennék Miskolcot, de a honlapon látható látványtervek alapján Dubaj a cél, miközben a képaláírások külön csodásak: "A luxus pipere asztal az elegáns kényeztetés elengedhetetlen helyszíne", illetve "A fényűző és tágas miliő, ami elkápráztatja az érkezőt a szalonba lépve, igazi belsőépítészeti bravúr a korlátozott területű felső szint varázsában."

Ha a projekt meg is valósul, Miskolc csak a második kísérlet lehet a magyar Dubaj létrehozására az egykori velencei szabadstrand mögött.

Sponsored

(via upponyi)