- A New York-i ortodox zsidó közösség egyik köztiszteletben álló rabbiját 103 évre ítélték 59 rendbeli szexuális zaklatás miatt, mind egy lánnyal, írja apánk, a Gawker. A lányt még szülei iratták be a rabbihoz, miután megingott a hitében, Nechemya Weberman pedig a rábízott kislányt 12 és 15 éves kora között többször is molesztálta. Habár a lányt nem nevezték meg, a családját kitagadták a vádak miatt a hitközösségből, többeket is letartóztattak, amiért próbálták lefizetni őket, hogy hagyják az egészet a francba, az AP szerint még az ítélet után is sokan úgy gondolják, hogy Weberman ártatlan, ügyvédje a lányt nevetséges hazugnak nevezte.

- Ha már szexuális erőszak, az angol Operation Yewtree fedele alatt Stuart Hall veterán tévést összesen 14 nemi erőszakkal vádolják, amiket 1967 és 1986 között követett el, kilenc és tizenhat év közötti gyerekek sérelmére. Hall tavaly megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, most 83 éves.

Advertisement

- David Cameron leköszönő miniszterelnök azt mondta, hogy ha 2015-ben megválasztják, népszavazásra bocsájtja majd, hogy az Egyesült Királyság továbbra is az EU tagja maradjon. Persze leghamarabb erre a szavazásra 2017-re lehet számítani, de akkor is. A Wall Street Journal alapos cikke a témában és arról, hogy miért lenne baj ez az európai kereskedelemben.

- Kórházba került egy utahi asszony, miután egy hatalmas szikladarab bekopogtatott a házába. A kődarab a szomszédos hegyről vált le, egy geológus kerekperec megmondta, számíthatnak még ilyesmire, úgyhogy a hölgy a férjével azóta szállodában lakik.

- Megszületett Shakira és Gerard Pique közös gyereke, Milan.

- Thaiföldön nem annyira rózsás a politikai helyzet, most egy monarchiaellenes szerkesztőt csuktak le tíz évre, amiért 2010-ben álnéven két rendszerellenes cikket írt a saját újságába. Az Amnesty International, és az EU sem túl boldog.

Advertisement

- A kameruni rendőrség az utóbbi két hétben 18 rituálisan megcsonkított holttestet talált a főváros Yaounde utcáin. Az áldozatoknak levágták a nemi szerveit és mellüket, kivágták a nyelvüket, szemüket, lenyírták a hajukat, a lakosság fél. A CNN szerint a rituális gyilkosságok viszonylag gyakoriak voltak a hetvenes évekig az országban, de elapadtak az oktatás széleskörű elterjedése után.