Ezt állapította meg legalábbis az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet állapotvizsgálata. Ezek elég kemény adatoknak tűnnek. De mit szóljanak az írek, ahol 15 év múlva MINDENKI kövér lesz?!

Tavaly a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból,

Advertisement

Az ezer felnőtt lakos adatait elemző vizsgálat azt mutatta, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya: “A fiatal nők több mint harmada, a középkorúak kétharmada, az idősek több mint háromnegyede súlyfelesleggel küzd. A fiatal férfiak kétötöde, a középkorúak háromnegyede, az idősek több mint négyötöde túlsúlyos vagy elhízott.”

De nehogy azt higgyük, hogy ez kizárólag magyar probléma: épp ma került napvilágra a WHO vizsgálata, mely szerint Nagy-Britanniában 2030-ra a férfiak 74, a nőknek pedig 63 százaléka lesz túlsúlyos. Ugyanez az arány az íreknél még durvább: 89 és 85 százalék. A Guardian által ismertetett tanulmány meg sem említ bennünket, mint az elhízás által különösen veszélyeztetett európai országot, ellenben a görögöket, az osztrákokat, a spanyolokat és a cseheket igen.

De ez ne nyugtasson meg senkit, álljon itt az állapotvizsgálat további része:

A tápláltsági állapot másik jellemzője a haskörfogat, ha ez az érték a nőknél 88 centiméternél, a férfiaknál pedig 102 centiméternél több, akkor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is nagyobb.

A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Míg a fiataloknál mért értékek a normál tartományba esnek, addig egy átlagos középkorú nő már hasi elhízottnak számít. Ugrásszerű a növekedés a középkorúak körében: a 35-64 éves magyar nőknek átlagosan 11 centiméterrel, a magyar férfiaknak 13 centiméterrel nagyobb a haskörfogatuk. Ehhez 65 év felett a nőknél plusz 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.

Magyarországon az 1980-as évek után a sovány és a normál testalkatúak aránya 45 százalékról 35 százalékra csökkent, vagyis ugyanennyivel nőtt a túlsúlyosak és az elhízottak aránya. De míg 1988-ban a felnőtteknek csak 16 százaléka volt elhízott, addig 2014-re az arányuk megduplázódott: háromból egy felnőtt elhízott és egy túlsúlyos. A vizsgálat célja az volt, hogy megismerjék a felnőttek táplálkozási szokásait, tápanyag-ellátottságát, és újbóli mérésekkel határozzák meg a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását, hogy nyomon kövessék ezek időbeli változását.

(via MTI)

Fotó: AP Images