Ő az, akit a Hír TV összekevert a civil tüntetésen felszólaló Nagy Emíliával.

Ma írtam arról a parádés húzásról, hogy a Hír TV úgy támadta le a tanítványai előtt a kormánykritikus tanárnőt egy állítólagos csalási ügye miatt, hogy minden bizonnyal egyszerűen összekeverték egy másik Nagy Emlíiával.

Ő volt egymás után a negyedik olyan résztvevője a tüntetéseknek, akit a Hír TV valami múltbeli ügye miatt megpróbált kiszerkeszteni. Az érintett tanár a Magyar Narancsnak adott interjújában elmesélte, hogy bár azt tudta, hogy ő nem követett el semmit, és eljárás sem folyt ellene, sejtette, hogy valami azért biztos lehet a Hír Tv kezében, ha egyszer csalási ügy miatt keresik. Ezért elkezdett kutatni a neten, és megtalált egy kiposztolt feljelentést, amiben Borbély József feljelent egy Nagy Emíliát, devizahitelesek becsapása miatt.

Ekkor értette meg, hogy a "valami" egy másik Nagy Emília.

A korábbi cikkem részben arról szólt, hogy Borbély József ismert, vicces-habókos figurája a magyar politikai életnek, aki magát Magyarország apostoli kormányzójának tartja és már két éve feloszlatta a parlamentet és megszüntette a forintot. Aztán sikerült beszélnem a devizahiteles Naggyal - nevezzük az egyszerűség kedvéért Nagy II.-nek - , aki azt mondta, hogy Borbély bizarr feljelentése miatt annak idején nem indult ellene semmilyen eljárás.

Advertisement

Aztán az imént felhívott Nagy II., és elmondta, hogy a teljes képhez hozzátartozik, hogy bár a Borbély által indított ügyben tényleg sosem történt semmi, 2012-ben ő, mármint Nagy tett feljelentést a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen a devizahitelek miatt, hogy az eljárásban végül őt vádolják meg csalással. Ebből per is lett. Lényegében azzal vádolják, hogy a cége fejenként több tízezer forintot vett föl devizaadósoktól, majd nem tett értük semmit.

Az ügyben idén ősszel Szolnokon több tárgyalás is volt. Nagy II. teljesen ártatlannak tartja magát.

Tehát tényleg van egy Nagy Emília, akinek van egy élő csalási ügye a bíróságon, és van olyan Nagy Emília, akinek az ügyében könnyen megtalálható egy netre kiposztolt feljelentés, csalás miatt. Ez a két ember azonos, viszont nem azonosak azzal a tanárral, akit ezzel próbált volna befeketíteni a Hír TV.