És azt hallottad, hogy Sas József besétál a Motelba?

Nemcsak egymást kínozzák meg a Csúnya, gonosz bácsik szereplői, hanem minket is. Úgy, hogy közben néha hatalmasakat nevetünk. Kritika Quentin Tarantino kedvenc tavalyi filmjéről, ami egyszerre kínzós horror és nagy kabarétréfa.

Egy egyetemi tanárom azt mondta mindig, hogy sosem fog létezni tökéletes horror-vígjáték, mert az ember képtelen egyszerre rettegni és nevetni. Amikor ezt mondta, próbáltunk bedobálni neki filmcímeket, de sem a Hullajó, sem az Evil Dead nem hatotta meg. Létezhetnek akció-vígjátékok, sci-fi horrorok, erotikus thrillerek, de sosem fogunk egyszerre félni és nevetni.

A Csúnya, gonosz bácsik pedig pont ezt a vékony vonalat járja végig, amikor nem tudod eldönteni, hogy eltakard az arcodat, vagy öblösen röhögj egy nagyot. A története kőkemény: Izraelben egy pedofil sorozatgyilkos rabol el és erőszakol meg kislányokat. A rendőrségnek egy gyanúsítottja van, egy szerencsétlen egérkére hasonlító hittantanár, akit a film második jelenetében az egyik nyomozó jól meg is agyal egy elhagyatott épületben. A tanár nem beszél, a vallatást felveszi egy arra járó tini, felkerül a Youtube-ra, a rendőrt kirúgják. De nem hagyja nyugodni az ügy. Biztos benne, hogy a tanár lesz a sorozatgyilkos, el is kapná, de az utolsó pillanatban közbelép a legutóbbi áldozat apja, akinek hasonlóan gonosz terve van, mint a gyilkosnak a kislányokkal.

Ez eddig nem egy Hahota-különszám. De a rendezők (Navot Papushado és Aharon Keshales) azt a szadista játékot játsszák velünk, hogy a véresen komoly és komolyan véres jeleneteket rendszeresen humorral oldják fel. Nem hasra eséssel meg tortadobálással, hanem kisebb-nagyobb viccekkel, a „pont akkor hív telefonon az anyám, amikor kínozok egy lehetséges pedofilt” tréfájától az izraeli-arab konfliktus szatirikus bemutatásáig. A film feléig nem tudtam eldönteni, hogy a Csúnya, gonosz bácsik készítői szórakoznak velünk, vagy valamit kapitálisan elcsesztek, aztán rájöttem, hogy ennyire rendszeresen nagyon régóta nem lepődtem meg thrilleren. Gyakran szokták filmekre mondani azt, hogy „nem tudod, hogy mi fog történni”, itt viszont tényleg nem tudod, hogy valakinek a következő jelenetben lekapják csípőfogóval a lábkörmeit, vagy az izraeli katonai kiképzésről fognak viccelődni.

Én is beleírtam az első bekezdésbe, hogy a Csúnya, gonosz bácsik Quentin Tarantino szerint 2013 legjobb filmje, ebben annyira nem vagyok biztos, de hálás vagyok neki, amiért ráirányította valamennyire a világ figyelmét. A két rendező előző filmje, a Veszettség hasonlóan, még kicsit bénábban szórakoztatott a sémáknak nem megfelelő gyilkolászásával, de nem volt több, mint egy érdekes színfolt az az évi Titanic programjában. Tarantino nélkül a Csúnya, gonosz bácsik is az lenne, valami, amit páran véletlenül megnéznek, lelkesednek a barátaiknak, aztán elfelejtik. Így viszont, hogy a világ legismertebb exvideotékása hívta fel rá a figyelmet, hátha többen figyelnek majd rá. Mert ha valaki amiatt panaszkodik, hogy a Coen testvérek korai filmjei sokkal keményebbek voltak, vagy hogy szórakoztatóan eltúlzott erőszakot csak Dél-Koreából lehet importálni, azok megtalálhatják a számításaikat egy izraeli filmben, amit nálunk is bemutatnak május 8-án.