Elképesztő, hol tart az irodatechnika. Ki tudod találni, elvileg mire való ez a két szörnyszülött?

A Cink szerkesztősége a Gawker budapesti irodájának a része, konkrétan az egyik szobája: egy hatalmas, dúsan telestukkózott úri lakásban nyomkodjuk a gombokat a Bazilika tövében, 30-40 programozóval, projektmenedzserrel, UX-dizájnerrel és más, kimondhatatlan megnevezésű, keményen dolgozó kisemberekkel együtt. Sokáig szellősen ültünk, aztán egyre több programozót vettek fel, és megindultak az átalakítások.

Ezek közül most történik a leglátványosabb, ami miatt a széles nyilvánossághoz fordulok.

A szerkesztőségi rész egy utcai szobából és a hozzá csatlakozó, pár négyzetméteres alkóvból áll. Itt az alkóvban eddig könyves- és egyéb polcok álltak, illetve egy kanapé, ahol lehetett dolgozni, ejtőzni, várakozni vagy kisebb mítingeket tartani, ha máshol nem volt hely.

Advertisement

Az átalakításról annyit tudtam, hogy a programozók már nem férnek el a helyükön, ezért kikerülnek innen a polcok és a kanapé, és az alkóvból valamilyen közös használatú, praktikus funkcióval bíró tér lesz. Aztán pár napja furcsa, hegesztett acélszerkezeteket lógattak fel a plafonra, amiket előbb dúsan bedrótoztak, majd különös, vastagon kitömött, matracszerű anyagból sátorféleségeket függesztettek rájuk. Egész héten nem tudtam dolgozni, annyira fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi lesz ebből.

És ma délben arra érkeztem, hogy elkészült a Két Valami. Kábé olyanok, mint a török szultán sátra az Egri csillagokból, csak kisebbek, a levegőben lógnak, és nem érnek le a talajig, hanem úgy térdmagasságban végük szakad. Az alakjuk egy-egy négyzetes hasábra helyezett csonka gúla. NAK szerint olyanok, mint két felfüggesztett kazán.

Én nem szoktam kazánokat nézegetni, de amikor odaálltam, hogy megpróbáljam használni az Izéket, közelről határozottan olyan érzésem támadt, hogy egy óriáspinával állok szemben. A felfüggesztett bigyókba ugyanis egy óriási hasítékon át küzdhetjük be magunkat.

Ha bejutottunk, jön az igazi horror. A szülőcsatorna felső végén ugyanis egy gonosz daráló-propeller forog! Tessék, ilyen:

Nem elég az egész testtel végrehajtott behatolás – emlékezz a Csupasz pisztoly vonatkozó kotonos jelenetére! –, a munkavállaló-spermát vagy munkavállaló-péniszt ellenséges fogak fogadják az irodai vulván belül.

Tanulságos gyakorlat, de vajon mi lehet a funkciója? Mármint túl a nyilvánvalón, miszerint az eszköz az office managerek szeparációs szorongásának oldására szolgál.

Te mire tippelsz?

Nekem a drogkabin jutott eszembe még, miután egy percig néztem a fölöttem pörgő, szivárványhatású ventilátort, és cucc nélkül is jól betéptem. De motoszkál bennem a kisördög, hogy ennyire azért nem rendesek velünk a munkaadóink. A kabinban ráadásul csak állni lehet, így nem lenne praktikus, mert amikor beüt a cucc, alul kiesünk a résen, és az összes kolléga ujjal mutogat ránk.

Advertisement

Szóval szerinted mik ezek? Volt már esetleg dolgod ilyen tárggyal a gyakorlatban? Bevált?

Van, aki azt mondja, ezek telefonfülkék, és arra valók, hogy mások zavarása nélkül lehessen telefonálni belőlük. De ez nem lehet megoldás, mert kipróbáltuk, és ha bent beszélsz, kint pont ugyanolyan hangerővel hallani, csak fojtottan, mintha párnát szorítanának a szádra.

Továbbra is remélem, hogy a tárgy igazi funkciója az irodai szülőcsatorna, de bátran ábrándíts ki, ha nem így lenne!