Csaknem napra pontosan két hónappal ezelőtt robbantottuk a bombát, miszerint nincs tovább, ebben a formájában megszűnik a Cink. Most elvarrjuk a szálakat.

Advertisement

Egy kiskaput ugyanis akkor azért még nyitva hagytunk, hátha valamilyen formában folytatjuk a közös blogolást, de ez végül nem valósult meg, és mindenki másfelé indult el. Szily László mától a 444 munkatársa, Boros András az Origo blogszolgáltatása, a Reblog szerkesztőjeként dolgozik, én pedig a Vs.hu-nál folytatom. Gazda Albert egyelőre könyvet ír és kivár, de az biztos, hogy a malackarajos Lövenberg Balázs és Péter Anna Kaszt nevű podcasthálózatának állandó vendégeként találkozhattok vele.

Aki kíváncsi a részletesebb indokokra is, annak itt van Szily László búcsúja:

Advertisement

Ennyi volt

Először is elnézést, hogy ilyen sokáig várattunk titeket azzal a Utolsó Poszttal, amit azóta meg akartunk írni, hogy vége lett a Cinknek. Azért nem írtuk meg ilyen sokáig, mert úgy terveztük, hogy azután írunk, hogy minden eldőlt, vagyis a Cink és az összes volt cinkes sorsa. Ami viszont máig nem történt meg. Mégsem várhatunk tovább, hiszen nekem például ma van az első munkanapom a 444.hu szerkesztőségében, Inkei Bencének pedig a vs.hu-ban.

Na de hogy jutottunk idáig?

Amikor Nick Denton lehúzta a rolót, bennem őszintén szólva fel sem merült, hogy a története során végig reklámok nélkül megjelenő Cink bárkit is érdekelhetne üzletileg. A három évnyi darálás után amúgy is fáradtabb voltam, mint Semjén Zsolt a szalonkavonuláskor. Másra sem vágytam, mint egy nagyobb szerkesztőségre, ahol nem minden felelősség az enyém és ha egy helyett mondjuk 2,5 óra alatt írok meg egy cikket, durván lezuhan a látogatottság. Szóval nagyon vártam az elvonókúrát, mert a Cinket csinálni - azzal együtt, hogy szuper, sőt kivételes élmény volt - leginkább valami kőkemény drogfüggésre hasonlított. Amikor nem aludtam, állandóan ezzel foglalkoztam, ami még egy ilyen csodás dolog esetében is beteges, főleg, ha 2 és 3/4 évig csinálja az ember.

De függő lettem teljesen, nem kis részben nektek köszönhetően. Most már igazán minden nyalásgyanú nélkül mondhatom, hogy ilyen normális, sőt rokonszenves olvasótáborral sosem találkoztam. És ezt a benyomást a személyes talákozások sem tudták lerombolni, ami végképp egészen példátlan. Pont ezért is húzódott el ilyen sokáig az agóniánk. A legnagyobb döbbenetemre ugyanis a Cink bezárása után kapásból többen is bejeletkeztek, hogy érdekelné őket a lap fenntartása. (Azért nálam jelentkeztek, mert Denton a búcsúval egyidőben nekem ajándékozta a domaint.) Ezek közül az egyik érdeklődő eljutott addig, hogy konkrét ajánlatot tett a Cink további finanszírozására.

Ezzel párhuzamosan érkeztek ajánlatok arra is, amit eredetileg elterveztem, vagyis szerkesztőségi munkára.

Életemben nem volt még ilyen, de egy jó hónapig fogalmam - vagy a semjénes hasonlatnál maradva: lövésem - sem volt arról, hogy mit tegyek. Aztán, egy malomipari szakíróhoz illő mennyiségű örlődés után rájöttem, hogy nagyon hiányzik a Cink, még jobban hiányoztok ti, de én ezt fizikailag is képtelen vagyok folytatni. Így hát követtem Venczli Alex tanácsát, amit a Fagyöngy című számában fogalmazott meg és követtem a szívemet, vagyis leigazoltam a 444-hez.

Inkei mester a vs.hu-hoz igazolt, Gazda főszerkesztő egyelőre sehová, viszont könyvet ír, amit jobban várok, mint Rogán Krumpli a bérsétáltatót.

Hát ennyi volt, én fantasztikusan éreztem magam közben, remélem ti is néha. A Cinknek ezzel tényleg vége. Még nem tudom, mit csinálok a domainnel, ha kitaláltam, megírom ide.