Engem azért fizetnek, hogy sztriptízbárba járjak

El akarok menni egy Hangmás-koncertre? Nem annyira. El akarok menni egy Hangmás-koncertre, ha azt egy működő sztriptízbárban tartják? NANÁ!

Többször voltam életemben Operában, mint sztriptízbárban, úgyhogy a Nagymező utcán sétálva el nem tudom képzelni, mi fog engem fogadni a 4Play Lounge-ban, ahova a Hangmás leszervezett magának egy félakusztikus koncertet. Arra nem gondoltam, hogy az első dolog Nick Cave lesz, mert amikor betoljuk az ajtót és lemegyünk a lépcsőn, a Do You Love Me dübörög, amitől elkezd libabőrözni a karom. Ha létezett tökéletes bevonulózene a züllött, de azért a kilencvenes évekre emlékeztető éjszakai életbe, az valószínűleg ez. Arra sem számítottam, hogy egy mosolygós hölgy fog az első sarkon fogadni, aki rögtön elmondja, hogy merre található a ruhatár. Ami egyébként 300 forint. Végül is egy olyan helyen, ahol a korsó sör egy ezres, nem tudom, miért lepődök meg.

Tudom, hogy ez a nagy marketingkampó, amivel behúztak engem egy Hangmás-koncertre, de nem gondoltam volna, hogy a 4Play Lounge működni fog akkor, amikor Minda Endre olyanokról énekel majd, hogy kitöröllek, meg rádklikkelek, meg te vagy a ragadozó. De a 4Play üzemel, ami azt jelenti, hogy már a Do You Love Me végén is két rúdtáncos lány markolássza a fémet egy hosszú kifutón, és pont úgy mozog, mintha egy életszerű táncról készült felvételt háromszorosan lelassítottak volna. Őszintén meg vagyok lepve, ráadásul úgy érzem magam, mint amikor rájössz, hogy az interneten létezik ingyen pornó, egyszerűen nem hiszem el, hogy itt állok egy budapesti sztriptízbárban úgy, hogy nem kell horribilisan túlárazott pezsgőt vennem és utána két markos legénnyel elsétálnom a legközelebbi bankomathoz. Csak meg kell néznem a Hangmást.

Engem azért fizetnek, hogy sztriptízbárba járjak

A Hangmás szerintem az egyetlen zenekar, amit évek óta meg akarok nézni élőben, de valahogy mindig úgy alakult az élet, hogy nem sikerült (= ott maradtam a Hilltopban a Szigeten), annak ellenére, hogy az első lemezük kivételével igazából annyira nem is szeretem őket. Mondjuk azt sosem értettem, hogy miért nem lettek Heaven Street Seven-híresek. A sztriptízkoncertjükre elvileg limitált a férőhely, de nem látok senkit, akit elküldtek volna, mert nem fért be.

Oké, hadd ne kelljen már hazudni tovább, egészen nyilvánvaló, hogy nem a Hangmás miatt mentem, hanem azért, hogy táncosokat bámuljak, ami egyébként nagyon cseles dolog a tömegben, mert egytől egyig, férfiak és nők, idősek és fiatalok úgy tesznek a koncert közben, mintha egyáltalán nem lennének ott csipkebugyis, harisnyatartós, lapockán tetovált, láthatóan kényelmetlen cipős, egymás fejéhez hajolással csókot imitáló, tréfásan nyelvet nyújtogató, dalonként cserélődő hölgyek, akik láthatólag nem tudnak mit kezdeni a kétezres évek magyar indie-robbanásának egyik meghatározó együttesével. Mindenki fixen előre, a színpad felé néz.

Viszont annyira nem izgalmas őket bámulni, úgyhogy elkezdek szétnézni a helyen. Észreveszek egy menedzsernek tűnő arcot, aki úgy néz ki, mint egy tizenöt évvel fiatalabb Big Money. Ő néha instruálja a lányokat, és elmagyarázza, hogyan váltsák egymást, miközben finoman, de stabilan rajta tartja a kezét a meztelen fenekükön. Aztán ott van egy szekus, aki leginkább egy pocakos Niko Bellic-re hasonlít a GTA IV-ből, legalábbis nekem szekusnak tűnik, igaz, nem tudom mire vélni, hogy egyszer egy bilincset morzsolgat a kezében. Aztán ott vannak a pihenő lányok, akik ha éppen nem kell táncolniuk, a szomszédos asztaltáncos szobában fújják ki magukat, vagyis hát inkább e-cigit szívnak egy kéken világító ceruzából, amitől úgy néznek ki, mintha egy sci-fiben valami futurisztikus drogot kellene szedniük, hogy ezt a munkát kibírják. Leülök a velük szomszédos bokszba, próbálom kihallgatni, hogy miről beszélgetnek, de csak egy mondatot hallok kristálytisztán, az a mondat pedig ez:

Szétteszem a pinámat.

Onnantól még jobban próbálok hallgatózni, de sajnos egy Hangmás-koncerten vagyok.

Aminek a végét nem várom meg, hanem inkább kószálok egy kicsit a 4Playben, amikor egy másik szobában meglátom ezt a zuhanyzósarkot:

Engem azért fizetnek, hogy sztriptízbárba járjak

Aztán elmegyek máshova sörözni.

Képek: Klág Dávid / cink.hu