Akartam írni egy rendes posztot arról, hogy nagyon bírom a templomokat

Az a helyzet, hogy szerintem arról szólnak, hogy az ember szeretne többnek látszani, mint egy ostoba pondró, és van, hogy ez sikerül neki. Nemigen léteznek komplexebb műalkotások, mint a legszebbek közülük. Úgyhogy bárhova utazom, mindig muszáj megnézni többet.

A hokivébés kirándulásokon unják is már a többiek, és gyakran inkább megvárnak kint az utcán. Nekem szerencsére elég néhány perc, ezekhez sem értek annyira – közel sem –, mint például Socialdance mikroblogger, aki tegnapi posztjának tanúsága szerint egy hét alatt harmincat nézett meg Rómában, és úgy ír róluk, ahogy én soha nem tudnék.

Úgy ír róluk, hogy én inkább nem is írok rendes posztot, csak ilyen kisebbfajtát.

Nekem elég a hangulat, a hatás, a színek játéka, a történelem lehelete, a részletekkel mulya vagyok bíbelődni. Kiállítást sem úgy nézek, hogy végigpásztázom minden festmény minden négyzetcentiméterét, jövök-megyek a képek közt, és vagy összeáll ebből valami, vagy nem.

Akartam írni egy rendes posztot arról, hogy nagyon bírom a templomokat

Egyébként bár megkereszteltek, vallásos nem vagyok (ateista sem, bár gyerekkoromban az voltam, miután a tanító néni megmondta, hogy Gagarin fent volt az égben, és nyomát sem látta a mindenhatónak), így teljesen mindegy, hogy katolikus, pravoszláv, református (biztos tudjátok, hogy azok rém egyszerűek, de a kazettás mennyezetek ettől még olyan szépek bírnak lenni, hogy csak) vagy zsidó a templom (utóbbit zsinagógának nevezzük), felekezeti szempontokra fittyet hányva látogatom őket. Mást is látogatnék, de pl. mecseteket nagy számban tartalmazó országokban még nem jártam.

Szinte mindig az van, amit Socialdance is ír, hogy nem a legismertebbek a legizgalmasabbak, sokszor valamelyik másik kapja el az embert igazán. A leginkább kézenfekvőt mondom: Párizsban nem a Notre-Dame vagy a Sacre-Coeur, hanem az Église St-Germain-des-Pres. De máshol is hasonló a dolog gyakran. Viszont eszembe jutott Krakkó, ahol a legfontosabb, a főtér sarkán álló Mária belvilágának kékje felülmúlhatatlan, úgyhogy van ilyen is, olyan is.

Münchenben nem ilyen volt, hanem olyan, úgy értve, hogy szép volt ugyan a Frauenkirche (mint a város szimbóleuma), de az igazi meglepetés akkor ért bennünket (a feleségemmel), amikor nagy nehezen megtaláltuk a Theatinusok ez idő szerint alaposan körbeállványozott templomának bejáratát, és óvatosan be is léptünk rajta. A kívülről az állványoktól függetlenül sem lenyűgözően sárga tornyok alatt és falak mögött olyan gyönyörű belső fogadott, hogy ámultunk és bámultunk. Azt persze tudtam eddig is, hogy a barokk is lehet letisztult és sallangmentes, de hogy ennyire, az nem.

Akartam írni egy rendes posztot arról, hogy nagyon bírom a templomokat

Érdeklődéssel vettük észre a falon a Tripadvisor Certificate of Excellence-ét arról, hogy a München-turisták igazán magasra értékelték ezt az egyházi létesítményt. Le vagyok maradva, fogalmam sem volt, hogy Isten házait is listázzák, bár amúgy csak az egyéb kulturális attrakciók között, ömlesztve. Nem is az első a Theatiner ott, hanem a második, az Asamkirche mögött, azt is megtekintettük. Pazar, de a rokokó elég sok nekem.

Budapesten mellesleg a legmenőbb templom a Szent István bazilika. 73 kultúrlátnivaló közül az 5. helyen tartózkodik, közvetlenül a Duna-parti cipők mögött, a Parlament előtt.

[az első fotón a Theatinusok temploma, a másodikon az Asamkirche látható belülről, a harmadikon pedig a Frauenkirche kívülről; utóbbi perpill dettó fel van állványozva]