Magadnak sem mered bevallani, hogy gyermekkorod meghatározó filmje/sorozata felnőtt fejjel pocsék? Vagy azt nem mered bevallani, hogy 10-20-30 éve tetszett? Ugyan már! Meséld el nekünk, miben csalódtál a legnagyobbat, hogy ebből is összeállíthassunk egy olyan remek top5-öt, mint a legjobb szülői kamukból vagy az internetpótlékokból.

Moziba keveset jártunk ugyan gyermekkoromban, de a tévében ugye rengeteg mesét, filmet, sorozatot miegymást láttam. Ezeket aztán felnőve, és újra megnézve, három csoportra osztottam:

1. Örök értékek

Ezek újranézve igazi meglepetést tudnak okozni. Mondjuk, hogy a fiam kilenc évesen is élvezte az 1931-ben bemutatott Hyppolit, a lakájt. A Walt Disney klasszikusokról nem is beszélve: az 1937-es Hófehérke banyájától például minden mai gyerek fél, pedig nagyon 2D még.

2. Tök jók, csak hát ezek a mai fiatalok...

Vannak filmek, amiket nehezen magyarázol meg a mostani gyerekeknek, hogy miért is szuperek, pedig te most is annak érzed őket. Ezt persze nehéz elválasztani a személyes ízléstől, de mondjuk amíg mi egy Csupasz pisztolyt elképesztően viccesnek tartottunk, az ma már nekik egy film a sok közül. Vagy - ha már egyszer nyakunkon az ünnep - egy István a királyt sem tudnának végigülni.

3. Nem értem, hogy tetszhetett nekem

Na ezeket kellene összeszedni! Nem írok túl sok példát, mert nem akarom lelőni a poénokat, de mondjuk az Orion űrhajó sorozat (hivatalosan Őrjárat a kozmoszban) nekem ilyen volt. Nem is tudom hányadik ismétlését faltuk gyerekként, de másnap mindig megbeszéltük a részeket az iskolában - ma pedig a legkeményebb nosztalgiával sem tudok végignézni egyetlen részt sem. Még úgy sem, hogy a cikiségén röhögjek.

Neked mi okozta legnagyobb csalódást? Kommentbe vele!