Nem túl hosszan, mert ez az eledel sajnos azon eledelek közé tartozik – kövezzetek meg, nem bánom –, amelyeket nem tudok elkészíteni. Viszonyom azonban eddig is volt hozzá, a vasárnapi különös események után meg pláne van. Őszintén szólva tudtam: ölni is képes!

Képzeljétek el, egyszer gyerekkoromban nekem is majdnem torkomon akadt a töltött káposzta. Szerencsére megúsztam, ám utána egy darabig csak a tölteléket voltam hajlandó megenni, magát a káposztát nem. Később aztán átpártoltam a töltött paprikához, ami sokkal finomabb, feltéve, hogy nem cukrozzák agyon, akkor ugyanis undorító. De ez mellékszál.

Advertisement

Sajnos nem járt mindenki olyan jól, mint én – meg, gondolom, még nem kevesen, akik hozzám hasonlóan nem fulladtak meg a töltött káposztától, és ma is élnek –, az egyik ember, akinek jelentenie kellett Simicska Lajosról, nem volt ilyen szerencsés. Róla sajnos kevés szó esik most, sokkal többet írnak és beszélnek a másikról, aki időközben többször is miniszterelnök, újabban meg volt barát lett. Így járnak a kisemberek, nem elég, hogy megfulladnak, meg is feledkeznek róluk, olyanok ők, mint Rosencrantz és Guildenstern a Hamletben.

– Ki tudta következtetni, kik jelentettek önről?

– Volt, akiről igen. Mondtam is a fickónak aztán, hogy ide figyelj, hogy képzeled… Ennél persze durvábban fogalmaztam. Az illető összeomlott. Magyarázkodott, hogy értsem meg, nem tehetett mást. „Hogy gondoltad ezt? Egy egyetemre fogunk járni! Nem fogtad fel, hogy semmi sem tart örökké? Hogy ez kiderül?"

– Ki volt az illető?

– A neve nem fontos. Már halott. Félrenyelte a töltött káposztát és megfulladt.

– Képletesen vagy konkrétan?

– Teljesen konkrétan.

De térjünk csak vissza a töltött káposztához.

Először is, töltött káposztának csak azt a töltött káposztát vagyok hajlandó nevezni, mikor a töltelék bele van tekerve a káposztalevélbe. A laskára vágott savanyúkáposzta tetejére helyezett rizses húsgombóc nekem nem töltött káposzta, sajnálom. A töltött káposzta édes (nyáron) és savanyú (télen) káposztából egyaránt készülhet, elengedhetetlen alkotóeleme még a rizs, illetve a hús. A hús nemcsak disznó lehet, sok más is, ami ésszel darálható, és füstölt is lehet, de csak télen, mert édes káposztához nem pászol, csak savanyúhoz. Eltérő szokások vannak abban a tekintetben, hogy hogyan tekerik be a göngyölegeket, van, mikor egyik végük hegyes. Ezeket így szinte fel is lehetne állítani a másik végükre, mint apró szénakazlakat.

Advertisement

Mindenkinek van valami trükkje, lehet játszani a hús és a rizs arányaival éppúgy, mint a hozzáadandó paradicsomlé mennyiségével, sőt a levével úgy általában is, és olyanok is vannak, akik a végén berántják rántással. Lehet, hogy ez elsőre furcsán hangzik, de én például életem messze-messze legszuperebb töltött káposztáját Visken ettem, Fodó Sándor édesanyja készítette, és berántott levet is tartalmazott. A fűszerekre is oda kell figyelni különben, mert vannak ilyen sajátos ötletek, amikre nem is gondolnátok. Pl. előfordul, hogy egyesek szegfűborsot alkalmaznak, amivel engem ki lehet kergetni a világból.

A töltött káposztát rettenetesen szeretik a magyar emberek. Veres Péter – aki népi író és híres politikus volt egy személyben, de ti már a nevére sem emlékeztek – egyszer állítólag azt mondta, nem is lenne nagy hülyeség a kommunizmus, ha nem maradt volna ki belőle, hogy a Kárpát-medencében 15 millió ember rajong a töltött káposztáért. Ezt képletesen érthette, hiszen minden magyar ember mégsem szeretheti a töltött káposztát. Nekem is voltak és vannak hullámvölgyeim. Mert amikor kisgyermek voltam, akkor minden vasárnap azt kellett enni, és előtte húsleves volt. Az ilyentől frászt kapok. Nagy szerencsémre az anyám később punk lett, és egy időben nem volt hajlandó folytatni a hagyományokat. Minden mást is lehetett ezért enni nálunk vasárnap. Akár még krumplilevest is, ami valóságos szentségtörés. A feleségem szülei ezzel szemben nem voltak punkok, és mind a mai napig sok-sok vasárnapon készítenek töltött káposztát, ráadásul szegfűborssal. Úgyhogy nem lenne belőlem jó mélymagyar.

Advertisement

El ne felejtsem: a töltött káposzta nemcsak a magyaroké, Kárpátalján a ruszinok/ukránok is nagy ügyességgel és fantáziadúsan készítik. Van, hogy gombával töltik, és reszelt sárgarépát is raknak bele. Életem második legjobb töltött káposztáját ruszin receptek és körülmények között ettem. Isteni volt, alig bírtam abbahagyni. Lehet, hogy jó mélyruszin lenne belőlem?

Mindegy, ennyiből még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket.

Itt jön a szomorú rész. Egyszer megpróbáltam töltött káposztát csinálni. Nem sikerült. Nem állt össze valahogy. Szétestek a töltelékek a nyavalyába. Valószínűleg alkalmatlan káposztát vettem. Vagy én vagyok alkalmatlan töltött káposzta készítésére, noha a véremben kéne lennie.

Advertisement

Erről ennyit. Jöjjön a végére ellenpontként egy vidám anekdota. Keresztapám egy nem túl nagyétkű ember volt, vagy legalábbis igyekezett visszafogottan viselkedni, ha töltött káposzta került a terítékre. Mindig csak kettőt kért a családi rendezvényeken, születés- és névnapokon, hasonlókon. Anyám azonban egyszer kifundálta, hogy megtréfálja a keresztapámat. Főzött egy jó fazék töltött káposztát, normál méretű elemekkel, de rakott közé két hatalmasat, legalább araszosat és öt centi átmérőjűt is. Tálaláskor ezek kerültek keresztapám tányérjára. Ketten. Szinte lelógtak róla. Volt nagy nevetés! Keresztapám erős akaratú férfi volt, és szépen-komótosan megette az egészet. Egészségére, mondta neki akkor a vidám társaság.