Ingyen adták a gombócot egy köveskáli étteremben a meccs utáni napon. Életem szopásról szopásra.

Az én 1-8-as emlékem egy SMS, amit a Világ Legjobb Mátyáskirályos Könyvének Szerzőjétől, Kovács Pétertől kaptam szombaton, egy nappal az új Mohács után:

Advertisement

"Leleményes ember a magyar. Köveskál. Mi a Kő étterem. Szalontudo. Nyolc gombóc ingyen a tegnapi meccs okán. Egyszer egyetek itt!"

Olyan helyzetbe kerültem, mint még életemben soha. Kimaradtam egy Generációt Meghatározó Futballszopásból. Ezért ez az SMS az én egynyolcas emlékem. Amúgy elháríthatatlan okokból hagytam ki, a csajom japánokkal forgatott, én voltam a héten a gyerekszórakoztató, és a Balatonon, ahol a kaszópusztai gombaparadicsomba menet megálltunk aludni, nem tudtam nézni.

1978-ban volt az első nemzeti szopásélményem. Akkor lett tévénk, elsőként a József körúti ház ötödik emeletén, ezért István, a padláson lakó Istvánka apukája hozzánk jött át nézni az első meccsünket a vébén, az argentin-magyart. Az én szüleim nem voltak focidrukkerek, nem is vagyok biztos abban, hogy értettem, mit jelent az, hogy "világbajnokság", de mivel szokatlan módon hárman-négyen is átjöttek a házból, plusz teljes megdöbbenésemre a papám is odaült a tévé elé, rám is átragadt az izgalom. Istvánka apukájának olyan bajsza volt, mint egy hatalmas, kövér hernyó, és már hónapok óta nagy kedvencem volt, mert minden válogatott meccset nálunk nézett, úgy, hogy a szüleim nem nézték vele, és az volt a szokása, hogy minden magyar támadásnál azt kiabálta, hogy TŰZ! TŰZ, és úgy csapkodott a két kezével, mint Bruszli. Én úgy tekintettem rá, mint egy sámánra.

Advertisement

Az ázsióját külön emelte a szemembe, hogy egyszer hallottam, amikor a kettővel arrébb lakó Mária néni egy lentebbi lakóval trécselve "a padláson lakó proli"-nak nevezi, és a proli szó irtó menőnek hangzott. Istvánka apukája a meccs elején egyszerre sikoltozott és kotkodácsolt az extázistól, majd olyan látványosan omlott össze, hogy a mamám Nyilasi kiállítása után kivitt a szobából, bár ahogy Istvánka apukájának gurgulázásából kivettem, azzal vége is lett a meccsnek.

Utólag persze megtudtam, hogy közel sem volt ez akkor szopás meg nemzeti gyász 2-1-re kikapni a vb rendezőjétől, a később jó nagy csalással nyerő Argentínától, de nekem mégis annak számított, mert ez volt az első ilyen élményem.

1986-ban már lelkes drukkerként néztem a 0-6-os magyar-szovjetet. Őrültem persze marhára, hogy kijutottunk, végigálmodtam előre az összes meccsünket a döntőig, de inkább zavarban voltam, ha elképzeltem, hogy mondjuk Nagy Antal vb-elődöntőt játszik, mert volt egy homályos érzésem, hogy a megmagyarázhatatlanul menő selejtező-eredmények ellenére mi igazából inkább bénák vagyunk. Tolnán néztem a meccset a nagymamáméknál, és már a tizedik percre átláttam a szitán, hogy itt nemzetközi összeesküvés zajlik, a szovjetek valahogy kicsináltak minket. Bosszú 56-ért, gondoltam, ugyanis gimnazista voltam és akkoriban antikommunista partizánharcról álmodoztam. Nekem egyáltalán nem volt furcsa, hogy a magyarok mintha mézben vagy kocsonyában mozogtak volna, hiszen nem sokkal előtte hallottam a Szabad Európán, hogy a KGB hogyan nyírt ki mérgezett végű esenyővel egy bolgár ellenzékit Londonban.

1994-ben már egy kicsit sem rázott meg az eindhoveni 1-7 a hollandoktól. Eddigre rendszeres meccsjáró lettem, így pontosan tudtam, hogy egy ilyen alázás minimum benne van a pakliban. Annyira, hogy a dolog egy kicsit sem tudta csökkenteni a Verebes Mágus iránti rajongásomat, sőt direkt menőnek találtam, hogy nemcsak nyerni tud nagyokat, hanem veszíteni is. És az a remek meccs utáni nyiltakozata! "- Hollandia taktikai és technikai fölényben játszott. Az énjátékosaim nem abban a felfogásban küzdöttek, amit kértem, elvártamtőlük. Utóbbinak legfőbb okát abban látom, hogy fáradtak." Az, hogy már nem emlékszem, hol és kivel láttam a meccset, jól mutatja, hogy eddigre mennyire megkérgesedtem.

A jugoszlávok elleni 1997-es, 1-7-es pótselejtező előtt emlékszem, mennyire idegesített, hogy a Népsport már megint milyen szemét módon hergelte szegény hülye olvasóit azzal, hogy bármire is esélyünk lehet. Így a tizedik percben már-már elégtétellel figyeltem, hogy nekem lett igazam. Na jó, akkor inkább még csak hüledeztem, aztán baromira elkezdtem irigyelni azokat a haverjaimat, akik kimentek az Üllői útra, és ott hangosan csujogatva biztathatták a jugókat a tömeggel együtt. Mert abban a sportpubban, ahol én néztem, egyáltalán nem alakult ki ironikus értelemben vett jó hangulat.

Szóval amióta focit nézek, most maradtam ki először egy generációt meghatározó szopásból. Miközben a hollandok a 16-osunkon belül piknikeztek a labdával, tortellinit főztem és virslit sütöttem egy rakás gyereknek, akik fel voltak háborodva, hogy elfelejtettem tejfölt venni.

És te hol voltál, amikor kikaptunk 8-1-re?