A hírt ma jelentették be a tavaly indított online újság szerkesztősége előtt. A hvg.hu úgy tudja, Kerényi azt mondta, ő és a tulajdonos másképp gondolkodnak a lap középen állásáról.

A hvg.hu azt is írja, hogy a bejelentéskor jelen volt a kiadó ügyvezetője, Száraz István is, aki ezt a mondatot nem kommentálta. Arról beszélt, hogy további fejlesztések várhatóak, bővíteni akarja a szerkesztőséget, és tárgyal az új főszerkesztő kinevezéséről, de nevet nem említett.

Advertisement

A vs.hu fő tulajdonosa – a Cink írta ezt meg – nem más, mint Szemerey Tamás milliárdos, Matolcsy György unokatestvére, a We Love Budapest-alapító Száraz István pedig a társa.

A lap tavaly november elején 25 fős szerkesztőségi stábbal indult. Kerényi a csapatot a Magyar Rádió, a Magyar Narancs és a Mandiner korábbi újságíróiból verbuválta, de igazoltak az MTI-ből, a HVG-csoporttól és az Origótól is. A vs.hu az utóbbi hónapokban 60 és 110 ezer közötti egyedi látogatót ért el a Gemius adatai szerint, de az utóbbi hetekben – főleg a lap vb-oldalának köszönhetően – megugrott az olvasottság.

Advertisement

Kerényi a hvg.hu összefoglalója szerint 2006 és 2010 között – Such György elnöksége idején – a Kossuth Rádió főszerkesztője volt, korábban az Amaro Drom roma lapot vezette, és a Roma Sajtóközpont alapító belpolitikai vezetője is volt. Ő indította Magyarország első cigány rádióját, a Rádió C-t, dolgozott a Magyar Narancsnak is.