Például az idén is ez történt. Nagyon jó kis meccs volt, még akkor is, ha csak kb. negyed órán át nézett ki úgy, hogy akár meg is foghatná a Juventus a Barcelonát a döntőben. De végül 3-1 lett.

Az elején úgy nézett ki, hogy gála lesz, Rakitic már a 4. percben megszerezte a vezetést. Aztán az első félidőben az volt a kérdés, lesz-e 2. és 3. katalán gól, de nem lett, az olaszok apránként összeszedték magukat, és az öreg Buffon védett, mint az isten. A második menet elején egy darabig még dominált a Barcelona, ám utána jött egy csodás Juventus-akció – ami egy sarkazásos passzal indult –, Morata beverte a kipattanót, és nyílt lett minden. 1-1 után pontosan 13 percig mentek az olaszok, mint a meszes – és mintha ők lennének a jobb csapat –, volt helyzetük a vezetéshez, de egyszer csak meglódult Messi, a lövése kipattant, Suarez betalált. Innen már nyomni és gólt lőni sem tudott a Juventus, és bár erősen igyekeztek, inkább az volt a kérdés, jön-e harmadik Barca-gól. Jött, a 97. percben, Neymar révén.

Advertisement

A Barcelona – Luis Enrique edző első évében – triplázott, vitte a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot, a kupát. Ezt írtam márciusban, úgyhogy most örülök egy kicsit ennek.

A világ legjobb csapata a világ legjobb csapata – nemcsak a világ legjobb csatártriója miatt –, és ez bőven elég volt most. A meccs legalább három dolog miatt volt klassz: őszinte futballt játszott mind a két csapat – hiába várták sokan, hogy a Juventus bekkelni fog, jóval többet tett annál –, nem volt egyvonalú a dramaturgia, és igazságosnak látszott ezúttal ez a sport, amennyiben győzött a jobbik. Eszembe jutott még valami: az, hogy a jelek szerint az olasz futballal – legalábbis a Juventusszal – talán komolyan számolni kell a jövő nemzetközi csúcsfutballjában. Ez meg nagyon jó hír az elmúlt évek spanyol- és Bayern-dominanciája után.

Fotó: Paul Gilham/Getty