Hitted volna, hogy a sokat ócsárolt teremfocista külügyminiszter igazából érzékeny, pontos és ironikus művész? Olyan, a XX. századi klasszikus modern áramlatokat megújító alkotó, aki a magyarság legfontosabb építészeti stílusáról, a neoparasztbarokkról is tud újat mondani?

Elkészülte óta először közölt képeket a Bors a külügyminiszter híres, 167 millió forintért vett dunakeszi tuszkulánumáról, mely már embrióállapotában botrányokat kavart, és az Új Urakodó Osztály urizálásának szimbóluma lett, nemcsak kormánykritikus, hanem fideszes körökben is.

Nézzük, mit árulnak el a friss fotók!

A képek alapján Szijjártó Péter klasszikus modern politikusként definiálja önmagát, hiszen a XX. századi klasszikus modernekhez, Marcel Duchamphoz és a szürrealistákhoz visszanyúlva egy ready made alkotásban fog lakni. Amennyiben kívülről pontosan abban az állapotban hagyta az épületet, amilyenben vásárolta:

Azaz majdnem olyanban, de erről a maga idejében.

A művészettörténetileg képzetlen ember akár legyinthetne is ezen a ponton, mondván, “mi derül ki abból, hogy hozzá sem nyúlt?”

Inkább figyelned kellett volna művtöriórán – ugyanis elég sok minden!

Azt a sajtóhírekből tudni, hogy bár a ház állítólag kifejezetten jó és lakható állapotban volt, Szijjártóék belül nagy költséggel teljesen átalakították. Vagyis tudatos döntés eredménye volt, hogy a homlokzaton, ellentétben a belső traktussal, semmilyen fontos elemet nem módosítottak. A tetőszerkezet, a nyílászárók, a bejárati főlépcső, a fal díszkövei változatlanok maradtak.

Advertisement

Szijjártó tehát – mondhatni – bevitte a múzeumba a talált tárgyat. A megvásárolt ingatlant a saját, reprezentatív lakhelyeként értelmezte át. A reprezentációs elem itt annyira erős, hogy maga az érintett is nyilatkozott arról: egy külügyminiszter magánháza, ahová adott esetben intimebb tárgyalásra is hívhat egy fontos külföldi partnert, túlmutat a “családi lakhely” kategóriáján. Ez a villa egyszerre reprezentálja Szijjártó Péter magánembert és Szijjártó Péter politikust, illetve Magyarországot és az azt irányító pártot.

Vagyis olyan ready made-del állunk szemben, amely esetében a talált tárgy esztétikai elemzése is releváns, ami az ősatya Duchamp ilyen jellegű alkotásairól például nem mondható el.

Erre tett, tipikusan ironikus szürrealista gesztusként is értelmezhetjük, hogy a Szijjártó-lak főbejáratának kapubéllete mennyire hatásosan utal Duchamp egyik leghíresebb ready made-jére, a Szökőkút címmel kiállított piszoárra:

Szijjártó talált háza a klasszikus rózsadombi neoparasztbarokk stílus érett képviselője. Ennek jellemzője, hogy a magyar vidék barokk és copf stílusú templomainak és kúriáinak egyes valódi vagy vélt látványelemei idézetszerűen jelennek meg a maguk historizáló módján semleges hátteret kínáló házak felületén.

Advertisement

Fontos hangsúlyozni, hogy a stílusnak semmilyen értelemben nincs köze a művészettörténeti közmegyezés szerint barokként definiált stílushoz. Különféle, korábbi évszázadokban népszerű kiegészítő elemek patchworkszerű egymás mellé helyezéséről van szó, amelyek legtöbbjének – mint például a jellegzetes fehér ablak- és kapubélleteknek – nem is barokk, hanem gótikus vagy reneszánsz a gyökere. Csakhogy nálunk ilyen referenciaépületből kevés maradt fönn, barokkos jellegűből viszont sokkal több.

Árulkodó, hogy az igazi barokk egyik legvonzóbb jellgzetessége, a dinamikus, néha egyenesen kavargó tömegformálás egyáltalán nem jelenik meg a rózsadombi neoparaszt változatban. Maguk az épülettömbök és -tömegek olyan esetlenek és darabosak, mint lakóik régi kedves csemegéje, a hitlerszalonna. Ez az unalmas tömegformálás jellemzi Szijjártó villáját is.

A képek láttán azonnal szembeötlik a neoparasztbarokk irtózása az egyenes vonalaktól. Nem véletlen, hiszen a stílus a “modern építészet”-ként azonosított házgyári stílus antitéziseként jelent meg, először nem vidéken, hanem a budapesti Rózsadombon, a nyolcvanas évek rendszerváltást megelőző, hellenisztikus záró periódusában.

“Kanyarogjon az a kurva eresz, Pistám, nem egy rohadt kockáért fizettem ki egy Opel Manta árát” – mondták az egykori megrendelők.

Mi kanyarogna egy fröccsöntő gépnél vagy egy Váci utcai butiknál is érzékibben, mint egy zöldségesszemmel barokkosnak érzett vonal? Hogy miért a barokk/copf lett a referenciastílus? Hát mert, mint már említettem, abból még ezek a megrendelők is elég sok példát láttak a kockaladából kibámulva. Ilyen stílusú a régebbi templomaink nagy része, csakúgy, mint a “szép régi”-ként azonosított omladozó udvarházak, kúriák és kastélyok.

Advertisement

Nem tudatos, átgondolt historizálással van ugyanakkor dolgunk, hanem posztmodern innen-onnan kölcsönzéssel. A stílus fétis jellegű, valóban barokkosnak is minősíthető díszítő eleme, a bábos korlát Szijjártó házán is hangsúlyos ponton, a főbejárat felett jelenik meg. Nem messze tőle viszont hajóablakokat láthatunk. Ezek – ennél nem szögletesebb ablakforma nem is létezik alapon – szintén bekerültek a parasztbarokk motívumkincsébe. Ahol egy alapszabály van, ha nyílászárókről esik szó: legyen széles, fehér keretük, hogy a béllet miatt valósággal kivilágítsanak a jellemzően sárga falfelületből. Szintén alapelem az ablakok fehér keretét fent díszítő, funkciótlan, zárókőszerű elem.

Álljunk csak meg! Szijjártó egyetlen ponton ugyanis üzenet értékű módon szakított a megvásárolt ház korábbi homlokzati stílusával. Amennyiben a kanonizált sárgáról bézses árnyalatúra festette át azt. Az érett kádárista múlt vállalását és annak finom, alig észrevehető meghaladását kevesen tudták volna ilyen szubtilis eszközzel érzékeltetni!

Szintén a XXI. századra, napjaink kavargó, puzzle-szerű realitására utal a megtartott kőlábazat.

Advertisement

A fetieket figyelembe véve Szijjártó Péter pontos, érzékeny, önmagának húsbavágó kérdéseket feltevő, a saját közösségét jól reprezentáló művész, kemény kérdésekkel és meglehetősen pontos válaszokkal, amihez ezúton is gratulálunk!

Fotók: Kecskeméti Zoltán/Bors [a címlapkép alapját Kovács Márton/MTI fotója képezte]