Az mno.hu közvetítésében Csányi csak finoman üzen. Kár, hogy az egészről van videó is, amivel a szöveg köszönőviszonyban sincs.

Ennyit írt az mno.hu a bankvezér sajtótájékozatójának élő közvetítésében. Igen, ez volt az, ahol Csányi beszólt Deutschnak, Kocsis Máténak és Wintermantel Zsoltnak is.

Kocsis Máté úrnak üzenem: a rendszerváltáskor hat pálya volt a VIII. kerületben, az ő kerületében. Azóta négyre csökkent a pályák száma, úgyhogy máshol hazudozzon a futball kapcsán.

Nahát, milyen kedélyes, kicsit a végére zsörtölődő tempó ez Csányitól! Csak kár, hogy ez nem igaz. Az Index kitett még a közvetítés alatt egy videót pont arról a részről, amit én most legépeltem:

Kocsis Máté úr volt a nyolcadik kerületi polgármester. A rendszerváltás után hat pálya volt a nyolcadik kerületben. Hat. Most ez az a kerület, soha nem adott be pályázatot, hogy építsünk a gyerekeknek grundot az iskolaudvarba, kispályát, vagy bárhol. Bármi fejlődjön. És sikerült hatról négyre csökkenteni a pályák számát. Nos, én azt gondolom, ilyen ember focival kapcsolatban fogja be a száját. Mint a Fidesz szóvivője, annyi terület van, ahol tud hazudni, nem kell erre a területre tévednie. Tehát… foglalkozzon másokkal meg mással.

Végülis csak az olyan kulcsszavak maradtak ki, mint a „fogja be a száját”, meg a „soha nem adott be pályázatot” meg a „Fidesz”.

Advertisement

Kocsis Máté eddig Facebookon nem reagált, de nemrég kitett egy rezsicsökkentős infografikát.

Deutsch Tamást pedig nem olyan fából faragták, hogy tereljen, úgyhogy ezt üzente Csányinak Facebookon:

A győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek sajtótájékoztatót tartanak – tisztelettel ajánlom Laczkó Mihály dr., ohh, bocsánat, Csányi Sándor dr. (annyira kísérteties a hasonlóság a hozzá nem értésüket illetően, ezért kevertem őket össze) vesztes MLSZ-elnöknek.

Illetve még twitteren annyit hozzátett, hogy ő egyébként bírja Csányi kamikaze-humorát.

Köszönjük a tippet olvasónknak!