Nincs nagyobb kiszúrás, mint egy jópofizós-genyózós műsort újranézni egy-két nappal az előre szétgenyózott esemény után. Reggelihez bekapcsoltam egy pillanatra a tévét, és ment ez a Heti helyzet ismétlésben, amiben Dárdai Pált és a futballválogatottat osztotta Levi, Oli és Zoli.

András vezérletével, a román–magyar előtt. Szerintem egyébként jelenidőben is iszonyat minden ilyen színvonalú rihegős-röhögős – mégis tökéletesen humortalan – okoskodás, de az idővihar aztán végképp helyükre tette korunk hőseit. Minden másodperc súlyos, de az igazán súlyos részek kb. 6:15-től kezdődnek.

A legjobb az, amikor arról beszélnek, hogy gáz az egész közeg. Persze, tényleg az. Szó nincs róla, hogy azt gondolnám, ettől az 1-1-től máris rendbe lenne vágva a magyar futball. Egy Dárdai nem csinál nyarat, és még az is lehet, hogy mindjárt kikapunk a feröeriektől. Csak annyit akartam mondani, hogy nemcsak a hollandoktól kapott nyolcas vagy az északírek elleni zakó lehet gyalázatos – hanem minden ágazatban vannak gyalázatos dolgok.

Ezzel a csodálatos felvétellel kívánok boldog hétfőt mindenkinek!