Többszörös mázlival, gyors döntésekkel, két okostelefonnal és egy GPS-szel sikerült megúsznunk tegnap, de így is nagyon közel voltunk ahhoz, hogy az autóban éjszakázzunk a gyerekekkel. A lényeg: a hatóságok és az útkezelők jó sokáig semmi érzékelhetőt nem tettek, és az egész rettentő helyzet a hóban éjszakázó ezrekkel nagy részben elkerülhető lett volna, ha a kamionokat és teherautókat kitiltják az utakról.

Sok ezer magyar családhoz hasonlóan természetesen nem hittünk a hatóságoknak, így csütörtökön délután három felé elindultunk síelni Ausztria felé az M1-esen. Esett a hó, fújt a szél, de még az M1-M7-es közös szakaszt elhagyva sem tűnt annyira durvának helyzet. Aztán elkezdett csökkenni a tempó, de még mindig az nézett ki a legnagyobb problémának, hogy nem fogunk odaérni kilencre, lesz ebből 11 is. Majd nagyon lelassult minden, az 58-as táblánál pedig megállt a sor. Rostokoltunk fél órát, aztán pont mire elkapott volna a klausztrofóbia, nagyon lassan araszolni kezdett a sor, és újabb húsz perc alatt eljutottunk a 66-os kilométer tájára, ahol minden beállt.

Vártunk egy fél órát, semmi sem változott, se rendőr, se közútkezelő nem tűnt fel, viszont láttuk, hogy egészen közel vagyunk egy kijárathoz. Épp amikor nekivágtunk volna a leállósávnak, még egyszer megmozdult a tömeg és pont a kijáratig hernyóztunk, így simán ki tudtunk menekülni a csapdából.

Advertisement

Mivel az autópályán még itt sem volt annyira brutális a hóhelyzet, arra gyanakodtunk, hogy baleset volt előttünk, amit ha kikerülünk, szabad lehet az út a fejlettebb úttisztitási kultúrával rendelkező Ausztria felé, ezért az egyes út felé indultunk, hogy azon menjünk tovább, aztán valahol visszakavarjunk az autópályára.

Soha többé nem jutottunk vissza az M1-esre, ezért itt mondom el, hogy meglepőnek tűnt, hogy az M1-esen az égvilágon semmit nem tettek a hó ellen. Nem akarok a fotelkommentelés halálos bűnébe esni, fingom sincsen, hogyan kell megtisztítani egy autópályát, de az a gyanúm, hogy nem úgy, hogy az égvilágon semmit sem csinálunk. Nem voltak tiszítójárművek, sőt semmilyen jármű, a felhajtóknál nem állt senki, se közútkezelő, se rendőr, hogy az érkezőket figyelmeztesse a csapdajhelyzetre, nem volt informálás, hanem, Mária nemzeti-keresztény országához méltón az Úristenre bízták az egészet.

Kisebb utakon kavarogva eljutottunk az 1-esre. A terv az volt, hogy megpróbálunk eljutni Győrig, aztán ott majd meglátjuk. Komáromon áthajtottunk, aztán onnan 5-6 kilométerre minden beállt. Interneten néztük a híreket végig, tudtuk, hogy sok helyen hosszú órák óta várakoznak, így negyedóra-húsz perc állás után megfordultunk, visszamentünk Tatáig, ahol teletankoltam a kocsit, arra az esetre, ha mégis éjszakáznunk kéne. Kamionosoktól megtudtam, hogy a helyzet a pályán reménytelen, a környéken biztosan, így érdemes az 1-esen elindulni Pest felé. Tatabánya széléig jutottunk, amikor újra megállt minden.

Advertisement

Gyanús volt, hogy időről időre nekivág egy csapat a szembesávnak, és nem is jönnek vissza. Jó fél óra után Imola és a Mirike előregyalogoltak, így kiderült, hogy a Googole térképen látottnak megfelelően van egy út balra, amin kerülni lehetne, mert előrébb keresztbe állt kamionok torlaszolják el az utat. Nekivágtunk és nyertünk. Egy városban nem lehet gond, gondoltuk, amikor Tatabánya belsejében az előttünk haladó kamion beragadt egy kisebb utcába. Itt már gyakorlottak voltunk, és egy fél kilométert mentünk lazán egy egyirányú utcában, és kiszabadultunk. Innen igazából sima volt az út Budapestig az egyesen, 30-40-60-nal poroszkálva.

Az egész tanulsága az volt, hogy ahol mi eladast vagy sort láttunk, akár autópályán, akár fő- akár mellékúton azt minden egyes esetben a kicsúszott és keresztbe állt teherautók okozták. Máshol nyilván történhetett máshogy, de a mi tapasztalataink alapján egy csütörtök reggeli kamionstop nagyon jelentősen csökkentette volna a káoszt. Főleg, hogy bár a hóhelyzet durva volt, a látvány meg a Delta szigáljába illő, az utakon,amerre mi jártunk, sehol nem volt annyi hó, ami önmagában képes lett volna tömegkáoszt okozni, az mindenhol a teherautók bűne volt. Az általunk bejárt, kb 200 kilométeren nem volt olyan hóakadály vagy átfúvás, ami önmagában blokkolni tudta volna a forgalmat. Háromkor indultunk neki, amikor már javában állt a bál. Hétkor láttuk az első hókotrót, és kábé ilyentájra állt össze annyira a hatóságok védekezése, hogy autópályáfelhajtók előtt, meg a fontosabb kereszteződésekben rendőrök informálják az embereket. Visszaúton emiatt is maradtunk végig az egyesen.

Idióták voltunk, hogy nekivágtunk, de mivel sok ezer további idióta próbálkozott, védekezni is érdemes lett volna.